Hamlet atyjának szelleme mint a kísértő sátán

Valami okból, talán az éjszakából a nappalba, a sötétségből a világosba vezető  drámai átmenet példázataként  eszembe jutott Hamlet. Pontosabban atyjának, a megholt királynak  szelleme, amint megjelenik a vár fokán és fiával kíván szólni. Negyedszeri jelenésekor már beszél is fiához, elmondja Hamletnek, hogy éjszakánként kisért mint rendes kisértethez illik, ám a nappalait a tisztítótűzben tölti és ez oly borzalmas hely, hogy nem is szól róla bővebben. Azért került oda, mert gyónás és áldozás mellőzésével, orgyilkosság áldozataként a bűnbocsánat szentsége nélkül távozott az élők sorából.

Mindezekután azt gondolnám, hogy az idősb Hamlet  szelleme óva inti az ifjú Hamletet   a legkisebb bűn elkövetésétől is, ám ő éppen ellenkezőleg: ha az én véremből való vagy, megbosszulod halálomat! (Pontosabban:  Ha van belőlem benned vér, ne tűrd ezt.)

A többit aztán tudjuk. Ha  Shakespeareben lett volna egy kis közönségbosszantó szándék is, mint a mai szerzőkben, akkor a dráma végén slusszpoénként a gyilkosságok nyomán leszúrt ifjú Hamlet jelenik meg szellemként a helsingőri vár fokán és beszámol tisztítóhelyi borzasztó élményeiről a hátborzongó nézőknek.

De hát Shakespeare másként döntött és döntése vitathatatlan, mert valódi színházi szakember volt. Mesterségénél fogva a rivalda, a csillogás, a látszatok és a kendőzés, a szerepjátékok és illúziók mestere, aki inkább állt Lucifer, mint Szent Mihály arkangyal szolgálatában. Az ő darabját a színházi dramaturgia és nem a katekizmus formálta. Ha az atya szelleme a keresztényi irgalom és  megbocsátás  üzenetét hozta volna a túlvilágról és nem a tevékeny bosszúállásét, akkor nincsen dráma, nincs színpad és nincs közönség. És szegényebbek lennénk egy szívszorítóan tanulságos  tragédiával.

Nem dobjuk messzire tehát a sulykot, ha feltételezzük: az atya megbízatása a bosszúállásra egyben Lucifer üzenete is.

 2.

Találtam a dráma elején egy rejtélyes mondatot, amit az egyik szereplő, az egyébként  Wittenbergában diák Marcellus mond Horationak:

MARCELLUS: Te tudsz latinul,  szólítsd meg Horatio.(Mármint a szellemet.)

Arany János, a fordító megjegyzés nélkül hagyja ezt a mondatot, nyilván az ő korában még természetes volt, hogy a szellemeket nem anyanyelvükön, hanem latinul ajánlatos megszólítani. De hát ha Marcellus együtt diákoskodott Hamlettel wittenbergában, akkor neki is kellene tudnia latinul, nemde?  Vagy tán a latintudáson kívül némi bátorság is szükségeltetett hozzá? Marcellus is inkább az alvilágból, mintsem égből érkezettnek tekintette a meghalt király szellemét. S mi más nyelven szólhatott bárki biztonsággal egy szellemhez, mint a szakrális latin?

 3.

Hogy apját, a királyt saját testvére, Claudius orvul megölte  s anyját ez a „vérnősző barom” rögvest feleségül vette- ez megrendíti Hamletet. Szeretné világgá kiáltani a botrányt, de azonnal hallgatásra kényszeríti Lucifer, az okos dramaturg és Hamlet pedig társait veszi rá, hogy hallgassanak mindarról, amit tudni vélnek. S főképpen arról, amit nem tudnak. Őt a kiválasztottság tudata kárpótolja:

Kizökkent az idő; – ó, kárhozat!
Hogy én születtem helyre tolni azt.
No, jertek együtt.

De hogy a bosszú végrehajtására a Sátán bírja rá, arra joggal gyanakszik.:

„A látott szellem ördög is lehet,
Mert az is ölthet oly tetszős hüvelyt,
S tán gyöngeségem, mélakórom által
– Mert ily kedélyre nagy hatalma van.”

A kárhozatba dönt. – töpreng  Hamlet, miután a vándorszínészekkel megegyezik, hogy gyilkos nagybátyját szembesítik a gyilkosság színpadi rekonstrukciójával. Tán kiugrasztja a nyulat a bokorból, a gyilkos elárulja magát arca rángásával, szeme felakadásával, ijedelmével, sápadásával, netán azonnali  idegösszeroppanásával. Az ötlet ragyogónak tetszik.  Mi több, már egy kicsit derültebb lélek terméke. Hamlet eddig a gonosz praktikáival kerülgette a gonoszt. Hazugsággal, tettetéssel, hamissággal: őrültnek mutatjamagát, hogy csapdába csalja ellenfeleit.  A lelkiismeretre és bűntudatra apellálás már emelkedést jelent és  a gyilkos Claudiusban már mozdul a sejtelem és félelem, hogy bűnére fény derül. Mintha védördöge után őrangyala venné át felette az uralmat. De még messze a végmegoldás. A harmadik felvonásnak még csak a felénél tartunk.

 4.

A gyilkosság rekonstrukciója a színészek előadásában frenetikus sikert hoz. A gyilkos új király magára ismer, a királyné ugyancsak és a gaz udvarnok azt javasolja, amit egyedül javasolhat egy seggnyaló udvaronc:

 POLONIUS

 Félbe kell hagyni a darabot.

 KIRÁLY

 Világot ide! Menjünk.

MIND

 Világot! Világot!

 Mind el, Hamleten és Horation kivül.

 Vagyis vakító fény vetült a sötét ügyre.

Én, Shakespeare helyében ezzel be is fejeztem volna a dráma írását. A továbbiak a bűnbánó  királyi  házastársra és Istenre tartoznak. deWilliam mester, mint direktor, többért volt felelős, mint amennyivel egy éhenkórász színdarabíró megelégedne. A honoráriumon kívül kifizetendő még a színészek fellépti díja, a személyzet bére, a közművek és a városi adó, stb, stb…Ő tehát folytatta. Mégpedig Lucifer intenciói szerint.

 5.

S oly vésztjósló éjszakába merül a színpad, mint az első felvonás eleji kisértetjáráskor. A komoly lelkifurdalástól gyötrődő gyilkos  térdre hull és e pózban találja őt a belépő Hamlet. Kedve szerint leszúrná hátulról, de  a bosszú  nem teljes és kielégítő így. Meghal ugyan, de mennybe jut, kit ima közben ér a halál! Márpedig:

 „Be, kard; tanulj te szörnyűbb markolást.
Majd részegen ha alszik, vagy dühöng,
Vagy vérparázna ágyán kéjeleg,
Kockázik, esküdöz, s olyat csinál,
Min üdvösség zamatja semmi sincs:
Akkor bököm le, hogy két sarka égre
Kapáljon, s lelke légyen kárhozott,
S mint a pokol, hová megy, fekete.”

Így hangzik hát Lucifer beutalója Hamlet száján keresztül a pokolba. És Hamlet mintha megrészegülne az ördögadta hatalmától, édesanyjával szemben is folytatja ezt a túlfűtött, baljós és fenyegető hangnemet. Négyszemközt oly brutális szemrehányásokkal  támad anyjára, hogy a Szellemnek, az idősb és megholt Hamletnek kell közbelépnie és figyelmeztetnie a fiút, hogy a vérbosszú célpontja nem a mama. Hagyja őt főni saját levében, az egykori hitves nem gyilkos hanem inkább áldozat. A cinkosság és bűnpártolás gyanúja nem alapos. Mindazonáltal  Hamlet mintegy dühét csillapítandó leszúrja a kárpit mögött hallgatózó Poloniust. Így ez a jelenet  már rendelkezik a tragédia kézzelfogható attribútumával, egy friss, szinte még meleg hullával. Egyelőre csak a mindenre kapható udvaronc teteme kerül a padlóra,  de ez sem semmi, mondanák Pesten. A Szellem  azonban még csak szóra sem méltatja  Polonius halálát, ahogyan jött, oly hirtelen távozik, miután felszólítja Hamletet édesanyja kíméletére. Az ő gondja csak a királynő védelme. Polonius tulajdonképpen egyszerű üzemi baleset áldozata, Hamlet túlfeszített idegeinek szüksége volt egy kardmozdulatra. Hangot és mozgást észlelt a kárpit mögül és veszett indulatában azonnal odaszúrt. Mindazonáltal  anyját inti gyónásra és bűnbánatra míg az általa leszúrt Polonius megölése nem tűnik neki komolyabb bűnnek. Saját szemében a gerenda  ott van ugyan, de anyjáéban a szálka idegesíti. Azért persze anyja lesz az, akit Horatio után  másodikként beavat Claudius elleni terveibe és hallgatását kéri.  S hogy anyját fizikai kényelmetlenségektől is mentesítse, átrángatja Polonius hulláját a szomszéd szobába.

És a büfébeli frissitők után következhet a negyedik felvonás! De akinek füle van a hallásra, annak sokáig fülébe cseng még arany János fordításának csodálatosan zengő nyelvezete az anya és fia harmadik felvonásbeli párbeszédében,  különösen ebben az iménti  jelenetben. Aminek magyarsága sokak szerint szebb, mint Shakespeare angolsága.

 6.

A XX. Század Elején a filozófus Wittgenstein arról panaszkodott a műszaki tudományok térnyerése okán, hogy „Nem marad más feladat a filozófia számára, mint a nyel­vek elemzése.” Kirekesztettnek érezte magát a világból, belekényszerítve a szűk nyelvi rabságba.

Ha beszélt volna magyarul és ismerte volna  Arany költészetét,  akkor érzékeli, e nyelv révén továbbra is az egész univerzum a rendelkezésére áll, mint elemzéseinek tárgya.  Boldog filozófussá válhatott volna. De Wittgenstein is e tudás nélkül távozott. Nagyjából háromszáz évvel a nagy angol elhomályosulás és százzal Arany  fénykora után halt meg. Halálát aztán  követte a nagy magyar setétség, amely ma is itt homálylik köröttünk.

De Dánia és Hamlet Helsingőre időn kívüli világ. Anglia itt dánia vazallusa, ahová a Polonius-gyilkosság után kényelmetlenné vált Hamletet Rosencrantz és Guildenstern viszi eltenni láb alól az új király óhajára. Pontosabban vinné csak, ha az események torlódása ebben meg nem akadályozza őket. A király kínos pillanatokat él át, amikor Polonius fia, Laertes számonkéri rajta apja halálát és közben mögötte a dán csőcselék már Laertest kiáltaná ki királynak. S ráadásként Polonius lánya, Laertes húga, Hamlet szerelme is megőrül. Ő  igazából és nem tettetésből, mint Hamlet. Laertes bosszúért liheg, atyja szellemének bíztatása nélkül is, de még nem tudja, kit kell majd leszúrnia. Betoppan a norvég Fortinbras is, útban Lengyelbe,  földet hódítani sereggel.

Közben Hamlet bosszúszomja ugyan csillapítatlan, de tennivágyása lankadni látszik.  Évtizeddel ezelőtt még depressziónak, ma pánikbetegségnek mondanák tétova tüsténkedését. Esetleg „agitált depressziónak”. A korszerű antidepresszáns kezelés bizonnyal kihozná belőle akár a tömeggyilkost is, de most még  Helsingőrben vagyunk, a farmakológiának még csak pirkad.  Hogy a méreg kisebb adagban orvosság lehet, nem nagyon ismeretes még. Hiszen  a kard is kis adagban még mindig  minimum gyilkos tőr. Ez viszont olyan kézenfekvő Laertes és a Király számára is, hogy a Poloniust megbosszulandó gyilkosságot együtt tervezik el. Laertes párbajt fog vívni Hamlettel. Laertes azt tervezi, hogy fegyverének hegyét méregbe mártja, hogy egy kis karcolás is végzetes legyen Hamlet számára. A király nagylelkűen fejeli meg ezt az ötletet egy mérgezett borral teli pohárral, amit majd Hamletnek nyújtanak italul, ha a párbajban  nem sikerül a mérgezett fegyverrel megsebezni. A  tervezett párbaj megrendezéséhez szinte ösztönzést nyújt a hír, miszerint Ophélia vízbe fúlt, bolond barangolásai közben vízbe ölte magát. Öngyilkosnak persze nem járna egyházi temetés, ebben nyílt színen egyezik meg a két sírásó, de hát  az előkelő családoknál másképpen van ez, ugye. A halottvizsgáló ilyenkor másképpen látja a dolgokat, mint az egyszerű sorú öngyilkosoknál. Lucifer a kegyes szertartás ellenére is begyűjti népét, Ophelia is hozzá kerül Polonius után. Ugyanezt a sorsot sejtjük Laertes és a király jövőjét illetően, ám még mindig kétséges, mi lesz Hamlet  itélete legvégül, a halál után? Mennyivel nemesebb az ő bosszúja apja haláláért, mint Laertesé az ő apjáért? A szövegkönyv jóvoltából ugyan Hamlet nemesebb lélek. Mérget sem tervez használni. Ám Opheliát például rútul eltaszította magától, hogy ne zavarja a bosszút tervező mesterkedéseiben. És a lány emiatt is zavart lett. Rosencrantz és Guildenstern az ő cseles levele nyomán jut bitóra Angliában, ami húzást menteni alig lehet. A bosszúnak nincs nemes indoka, magyarázni ugyan lehet, menteni nem.

A balsejtelem, ami Hamletet gyötri Ophelia temetése után, nem életről vagy halálról gondolkoztatja Hamletet.  Csakis a halálról immár. Ő ne tudná, hogy valamiképp végeznek vele az új király emberei, különösen, ha megtudják, miképp végeztetett ő Rosencrantzcal és Guildensternnel a hamisított levéllel Angliában? A levélben még azt is kikötötte, hogy gyónni se engedjék őket kivégzésük előtt!  Eléggé aljas kívánság volt ez, tagadhatatlan.

Mi és ki  vár őrá Hamletre hamarosan bekövetkezendő halála után?

7.

Ha másra nem, arra mind emlékszünk, ki maradt életben a tragédia végére: a derék Horatio. A többiek ott sorjáznak  az Úr itélőszéke előtt és közülük az egyetlen, amúgy színtelen és jelentéktelen Laertes, akinek  élte utolsó pillanatában eszébe jut, hogy megbocsásson és bocsánatot kérjen:

 „Váltsunk, nemes Hamlet, bocsánatot:
Atyám halála s az enyém ne szálljon
Fejedre, se az enyimre a tied!”

Amire az ugyancsak haldokló Hamlet úgy válaszol, ahogyan eddig is élt. Kétértelműen. Az ég kegyelmébe ajánlja Laertest, de hogy ő is megbocsátott volna, arról nem szól.

Mi pedig követhetjük gondolatban az odaátra távozottakat és tűnődhetünk az őket sujtó itéletekről. A királyné, a király, polonius, ophelia, Laertes és Hamlet valamint Rosencrantz és Guildenstern. Valóban csak a megbocsátás ihletett pillanatáig eljutott Laertesnek van némi esélye arra, hogy elkerülje Lucifer örökös fogságát? A többire mind  kárhozat vár tettekben és megbánatlan bűnökben gazdag életük után?

Az olvasó vagy a nézőtér közönsége könnyen jut erre az itéletre.

Ám a jó Richard Williamson  püspök óva int az elhamarkodott  itélkezéstől. Ő írja egy olvasójának, aki az üdvözülés lehetőségeiről kérdezte:

 „Isten, amint egy lélek halála pillanatában megjelenik az Ő ítélőszéke előtt, tökéletes igazságossággal és irgalmassággal ítéli őt meg. Egyedül Isten ismeri egy ember szívének mélyét, melyről az ember saját magát is becsaphatja – és másokat pláne. Tehát az ember ítélhet tévesen, de Istennél ez lehetetlen…Isten azt akarja, hogy mindannyian megmeneküljünk (1 Tim 2,4), és ezért az örök kárhozat fenyegetése mellett azt követeli tőlünk, hogy higgyünk (Mk 16.16). Ez világossá teszi, hogy Isten tudatja is velünk, hogy mit kell hinnünk és tennünk ahhoz, hogy megmentsük lelkünket.

Isten tudatta a dán udvar mindegyik szereplőjével, még  a korlátozott képességű Rosencrantzcal és guildensternnnel és legfőképpen Hamlettel is a Williamson püspök által emlegetett teendőket. Amit   Gyökössy Endre a magyaroknak a következőképpen határozott meg: „Boldogok, akik lenni is tudnak, nemcsak tenni, mert megcsendül a csöndjük és titkok tudóivá válnak. Leborulók és nem kiborulók többé.”

De ha mégis Hamlet példájára a cselekvés mellett döntünk és   a lenni helyett tenni akarunk, kerüljük el nagy ívben a vár fokán settenkedő szellemeket.

Reklámok
Hamlet atyjának szelleme mint a kísértő sátán

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s