Az ateizmus gyógyítása

A hatvanas évek elején a Sas-hegyen jártam gimnáziumba. Az épület a háború előtt a Notre Dame de Sion szerzetesrend nevelőintézete volt. A háború utáni években pedig a Vörösakadémia foglalta el és csak a forradalom után  lett belőle 12 osztályos iskola,  nevelőintézet és a gimnáziumi tanulók kisebb hányada számára kollégium. Kiváló nevelők foglalkoztak velünk, bentlakókkal. De a tanárok is nagyszerűek voltak. Egymást érték a szakköri foglalkozások és  egyetlen percünk sem maradt arra, hogy unatkozzunk.  Foglalkkoztunk művészettörténettel, barkácsolással és  alapfokú marxista ideológiával. Élénk tevékenységet fejtett ki az irodalmi szakkör: rádiójátékot készítettünk Siegfried Lenz Bűntelenek c. drámájából  és Dürrenmatt Fizikusok-jából és alig két év után én, a zugligeti plébániatemplomban  frissen bérmálkozott 14 éves kamaszból vad ateista és materialista fiatalemberré nevelődtem. Valamelyik tanárom beszélt nekem Occam borotvájáról, amely a jelenségek magyarázatából minden felesleget lemetsz. És mivel a világ létrejötte  megmagyarázható Isten közreműködése nélkül is, hát  akkor Isten létével vagy nemlétével foglalkoznunk sem érdemes. Isten felesleges tényező a világban.

Egyfajta elhomályosodáson mentünk át társaimmal együtt. Megfogott bennünket, mennyivel egyszerűbb és érthetőbb az univerzum Isten nélkül. Amiként sokkal érthetőbb a számtan az analitikus algebra és a diszkrét matematika nélkül.  És legfőképpen szabadabb az Isten nélküli világ, hisz nincs aki korlátokat szabna szabadságunknak és ennek alátámasztására mindegyikünk megtanulta könyv nélkül József Attila Nincsen apám versét és aki politikusabb alkat volt, az még ráadásul a Forgolódnak a tőkés birodalmak/Csattog világot szaggató foguk kezdetűt is.

Amikor aztán évtizedekkel később megtudtam, hogy létezik egy Hamvas Béla nevű gondolkodó és ő egyszerű fogyatékosságként értékelte az ateizmust, mint egyfajta vakságot vagy egyéb érzékszervi hiányt (A bor filozófiája című munkájában), akkor elképedtem és megsértődtem.

Amikor pedig arról is értesültem, hogy némely írók, mint például Paul Vitz pszichikai patológiaként értékelte az ateizmust és  Elidegenedésnek tartotta az emberi apától, amely aztán Isten elutasítását eredményezi – stb, stb,hát végképp elképedtem.

Tehát enyhe esetben sima fogyatékosság, súlyosabb fokon pedig elmebetegség az ateizmus? Egyelőre berzenkedtem e megállapítások ellen. Noha lelkem mélyén már sejtettem, hogy igazuk van.

Hamvas Bélát azonban roppant megterhelőnek találtam és a pszichopatológiai fejtegetésekkel sem tudtam megbarátkozni. Pihentetőbb olvasmányok után néztem és rákaptam Stephen King regényeire. Vesztemre. Stephen King oly tapinthatóan ábrázolta a Sátánt, hogy első tíz regénye elolvasása után biztos voltam benne, hogy a Gonosz létezik.  Személyesen, kézzelfoghatóan.

Ha pedig a Gonosz létezik, akkor léteznie kell a  teremtő Istennek is.

Persze nem volt ez gyors felismerés. Hitem Istenben lassacskán tért vissza. S mint a gyógyult alkoholista az egykori ivócimborákat, szánni kezdtem az ateistákat. Segítenem kéne rajtuk!   De hogyan?

A mai polkorrekt szemlélet szerint egyfajta „másoknak” foghatók fel az ateisták. Kijár nekik is az esélyegyenlőség.  Ajánlatos a világot olyanná formálni számukra, amiben ugyanúgy eligazodnak, mint a hívő emberek.

A mozgássérült lejtőt és rámpát kap a lépcsők helyett. A vak speciális hangjelzéseket és ujjbeggyel tapintható Braille-írást a falon. A siket jelbeszéddel érteti meg magát. És lubickolnak boldogan mindahányan az esélyegyenlőség gyerekmedencéjében.

De mi legyen a módszer, amivel érzékeltethetjük az ateistával Istent? Hogy még idejében kikerülhesse, ha nem akar találkozni vele. Vagy éppenséggel találkozhassék vele, ha mégis szólni kívánna hozzá: „Te nem is létezel! Mit keresel hát itt?”

De hát a mi  feladatunk-e a vakot látóvá, a süketet hallóvá és a nyomorékot atlétává formálni?

A felséges Tudomány bizonykodik, hogy igen, igen.

Ha pedig mindezek sikerültek, akkor jöhet az ateisták istenhívővé változtatásának ideje is. Javaslom ehhez a  két nagy mestert. Az egyik a már említett Stephen King, aki számomra is bebizonyította legalábbis a Sátán létezését.

Akik a nehezebb olvasmányokat is türelemmel viselik, azok számára pedig ajánlom az egzisztencialista filozófust, Jean Paul Sartre-ot.

„Ugyanis Sartre az ateizmust olyan megerőltető, csaknem elviselhetetlen tapasztalattá tette, amit csak kevesen tudnak kibírni. Azok a nyugodt, kényelmes ateisták, akik elkezdtek Sartre-t olvasni, nyugtalan ateistákká váltak, és a nyugtalan ateizmus egy óriási lépés Isten felé.” – állapítja meg a Depositum honlap a Hitetlenség pillérei című alfejezetében a szerző.

És igaza van!

Advertisements
Az ateizmus gyógyítása

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s