Szent Margit közbelép – színjáték gyerekeknek

Margit: Fergeteges csodát sose várjatok. A csoda az, hogy egyszer csak lesz erőtök végrehajtani azt, amit eddig nem tudtatok  megtenni.

Szent Margit közbelép

Színjáték gyerekeknek

1. jelenet

A Margitszigeten vagyunk. A nyulak szigeti kolostor romjai között két gyerek bóklászik, tizenkét-tizenhárom évesek, fiú és leány. Dávid és Kati. Késő őszi délután van, erősen alkonyodik. A kislány szeme ide-oda jár,  keres valamit. A fiú szembeötlő kelletlenséggel követi.

Dávid: Hány óra lehet?

Kati: Nem érdekel.

Dávid: Azért mégis jó lenne tudni, mert lassan haza kell…

Kati: Akkor sem érdekel. Lehet, hogy már haza sem megyek.

Dávid: Butaságot beszélsz.

Kati:  Mondom, hogy nem érdekel. De végre itt vagyunk. Egy nagy vörös sÍrkövet keress.

Dávid:  Aha… Sírkövet. Elmondanád végre, hogy mit keresünk itt igazából? Késő van!

Kati: Hát te egészen nyuszi vagy,  idevaló vagy. Tudtad-e, hogy ezt a heyet valamikor a nyulak szigetének hívták?

Dávid: Ez itt most a Margitsziget. És nem vagyok nyúl.

Kati: Na jó, nem vagy. Nézd, itt a kő. Hát nem csodálatos?

Dávid: Ha úgy gondolod…

Kati: Nem tudsz semmit, és nem értesz semmit.

Dávid: Ha nem beszélsz értelmesen, nem is fogok megtudni semmi. (Feldühödik) Mi ez az egész itt? Nyulak szigete, kolostorromok, sírkövek! Mit keresünk mi itt?

A fiú hangja a magasba szalad, de Kati nem figyel rá. Hirtelen leguggol és széles mozdulattal végígsímit a kőlapon.

Kati: Tehát ez az!  Végre megtaláltuk.

Dávid: Nagyszerű. Akkor talán mehetünk is haza.  Anyámék biztos frászolni fognak.

Kati: Jó neked. Bár én utánam sírnának. De velem úgy vannak, mintha nem is lennék. (Legyint. Aztán feltápászkodik és körbejárja a márványlapot.

Dávid: Már megint válnak?

Kati: Anyám  önmegvalósít, klubokba jár jótékonykodni, apám meg huszonnégy órában csinálja neki a pénzt hozzá. Csak akkor válnak, ha nagyritkán találkoznak.

Dávid: Pedig téged sokan irigyelnek a menő szüleid miatt.

Kati: Én meg inkább a te családodat irigylem. Csórók vagytok ugyan, de anyád mindig figyel rád, és még hozzám is van  szava.  Nagyapád pedig igazi úriember.   Igazad is van. Ha nagyon aggódsz miattuk,itt van a mobilom, hívd fel anyádat, ne idegeskedjen.

A telefonját nyújtja a fiúnak.

Dávid: Egyáltalán nem vagyunk csórók!  Csak éppen lelépett az apám.
Kati észreveszi magát. Dávidhoz lép és engesztelésül végigsimítja a fiú haját. Aztán újra a kőhöz lép, letérdepel. Néhány pillanatig,  amíg Dávid telefonál csendben néz  maga elé.

Dávid: Én vagyok. Jól vagytok?. Kicsit később megyek, nem baj, nem vagyok éhes.

A lány leül, a fiú melléje telepszik, hátát ő is a márváynak veti.

Kati:  Ismered a bolondos nagymamámat. Átellenben lakik  és én nagyon szeretem őt. Nála szoktam elbújni. Amikor anyámék tépik egymást. Ő mesélte, hogy volt egyszer egykirálylány. Margitnak hívták és ide járt iskolába, ebbe a kolostorba. Vagy nyolcszáz évvel ezelőtt, amikor még ezek a falak álltak. Szép volt és okos is, lehetett volna belőle minden. De ő nem akart uralkodni, nem akart cseh királyné lenni. Pedig hát kiráylány volt,mindenlehetett volna. Amit  csak akart!

Dávid: Hát ebben teljesen rád hasonlít. Semmiképpen sem akarsz az lenni, ami lehetnél.

Kati: És csodákat tett. Képzeld, ez a királylány egyszer, pici lányként  vihart csinált, csak azért, hogy a tanítója ne utazzék el. Olyan  felhőszakadástvarázsolt egy toppantásával , hogy  a tanító pap jóideig nem tudott elindulni útjára és addig persze a kis Margit  a  lábaihoz ült és meséltette órákon át.

Dávid: Dékány tanár úr rosszul volna az ilyen tréfától, pedig  ő aztán szeret mesélni.

Kati: Ne viccelj ezzel. Margit akkor még pici volt és nem tudta, mire fordíthatja a varázserejét. Amikor nagyobb lett, már csupa jó  csodát csinált az emberek megsegítésére.

Dávid: Értem. Te most ilyen csodára vársz, azért jöttünk ide.

Kati: Igen. Rajtam, anyámékon már csak a csoda segíthet.  Ez aza hely, ahol élt, ahol meghalt .  Igazi sírját nem tudom hol van, de ez a hely is  megfelelő. Innen is meg kell hallania a segítségkérést. Nem gondolod?
Dávid  a fejét vakarja.

Dávid:  Nem nagyon értek az ilyesmihez.

Kati: Nagyon egyszerű módot találtam ki. Mondd velem együtt háromszor, hogy Margit királylány, segíts rajtunk, kérlek segíts rajtunk.

A két gyerek kisebb nagyobb zökkenőkkel elismételi háromszor a kérést. Az utolsó szó elhangzása után egymást nézik némán. Ekkor megszólal Kati telefonja Dávid zsebében. Előrántja a készüléket és  Kati kezébe nyomja.

Kati telefonál. A beszélgetést kívánság szerint kihangosítva, párbeszéd formájában is el lehet játszani,  erre az esetre a Függelékben található a teljes szöveg.

Kati: Igen. Értem, nem értem, jaj istenem, hát persze, hogy megyek.

Elhallgattatja a készüléket és  a két kezével fogja a fejét.

Dávid:  Mi történt, mi van?Ki telefonált?

Kati: Anyám volt. Infarktussal  kórházba vitték  és azóta eszméletlenDávid: Kicsoda?  Anyád?

Kati: Dehogyis. Az Apám. Az igazgatótanácsban rosszul lett. Infarktus. Nem  tért magához.

Dávid: Hát, csodának ez egy   kicsit kemény. Na gyere, nem lesz semmi baj. Anyádhoz vagy apádhoz megyünk?

Kati: A kórházba! De gyorsan!

2. jelenet

A gyerekek elsietnek. A romokhoz két hajléktalan  érkezik. Szatyrokkal, nejlonzsákkal, borral telt pillepalackokat támasztanak amárványlap oldalának. Fáradtak, koszlottak és  kicsit részegek is már. A nevük Simon és Dodó.

Simon: Te dodó! Egyáltalán Emlékszel  még az igazi nevedre?

Dodó: Mi van? Mi  bajod van neked az én nevemmel?

Simon: Azt kérdem, emlékszel-e még arra…hmm… amikor nem dodónak hívtak?

Dodó: Nem emlékszem. Amióta ezt a kannás bort isszuk, rettentően megromlott az   izém……az emlékezőképességem. Mit is kérdeztél az előbb?
Simon csak legyint és serényen rendezkedik, megágyaz magának éjszakára Dodó téblából egy kicsit, aztán minden ceremónia nélkül  az egyik  műanyag zsákra telepedik, hátát ő is a kőnek veti.

Dodó: Csodálatos hely ez itt. Amikor másutt hideg van, akkor  itt mégse fázom,  nyáridőben pedig mindig kellemesen hűvös a levegő.

Simon: Hajnalonta azért már fázni szoktam. Még itt is.

Dodó: Tudod te azt, hogyan értem.Ennek a helynek kisugárzása van. Vannak percek hajnalonta, amikor mintha aranyszínű köd gomolyogna itt a kápolna és a romok között.

Simon: Aranyköd. Hmm. Sokat iszol te is. Nem így van?

Dodó: Csak a felét annak, ami kettőnknek jut. Ne bosszants  ezzela borral. Ma megint  eszedbe jutott az ötlet, hogy engem visszaadj a társadalomnak? Miért nem magadon kezded a jobbítást?

Simon: Nálam ez már késő.  Senkim sincs már.

Dodó: Én is egyszál magam vagyok.

Simon: Nem igaz. A múltkor bevallottad, hogy  még valahol megvan a családod.  Apád, feleséged,  fiad. Van egy serdülőkorú fiad. EMBER! Tudod, mit jelent ez?

Dodó:  Ember? Szólíts csak nyugodtan Dodónak.  El tudod képzelni, hogy ezzel a pofával, ezekben a koszos göncökben a majdnem felnőtt fiam elé állok és bejelentem neki: édes fiam nézz rám, én vagyok a te édesapád.  Fontos dolgom volt, nem értem rá néhány évig, de most itt vagyok. Hahaha.

Simon: Ne siránkozz. Akkor már jobb, ha iszol.

Dodó: Eh,  nem kell. Ez a hely olyan, hogy nem is kíván az ember inni.
Simon: Akkor hát egyél, vagy aludj. Vagy mit tudom én, imádkozz akár!

Dodó: Micsináljak? Imádkozzak? Hisz azt sem tudom, hogyan kell.

Simon: Csak azt ne mondd, hogy egy ilyen polgári eresztésű hajléktalan, mint te, nem járt gyerekkorában hittanra. Hogy én nem tudok, az még rendjén van, nekem már az óvónénim ispárttitkár volt.

Dodó: Egyszerűen egyetlenimára sem emlékszem. Ha emlékeznék is, nem mernék. Nem lenne pofám a történtek után személyesen az Úristenhez fordulni.

Simon: Ha nem hozzá, akkor egyik beosztottjához. Tudod te egyáltalán, hol vagyunk?

Dodó: A szigeten.

Simon: A Margitszigeten. Ahol Árpádházi szent Margit élt és meghalt. Ha minden igaz, a kő, aminek olyan kényelmesen nekidőlsz, az ő sírköve lenne.

Dodó: Jézusom!

Simon: Na látod, menni fog ez. Na én most alszom. Jó éjszakát, dodó. aztán gondolkozz. Ismerlek már egy ideje, te még nem vagy menthetetlen.

Dodó: Beszélni azt tudsz. Inkább aludjunk. Jó éjszakát.
Simon nem felel, a takarója alól halk horkolás hallatszik.

Dodó: Na! Ő már begyújtott. Végre egy kicsit egyedül vagyok…legalábbis azt hiszem. (Kérdő arccal fordul a közönség felé.) Akkor talán mégiscsak megpróbálnám. (Imára kulcsolt kézzel áll a kő elé.) Kedves Margit…izé, kedves Szent Margit. Mi nem nagyon ismerjük egymást, de ha jól sejtem, te pontosan tudod, ki vagyok. Kérlek mostan, ezen a csodás szeptemberi estén, hogy segíts rendbehozni az életemet, hogy visszakapjam a családomat. Ennyi. Ámen. Jóéjszakát.

A helyére fekszik,  nehézkesen betakarózik és hamarosan felzendül a horkolás.

3. jelenet

Éjszaka van, holdfény világítja be a romokat. Az alvó hajléktalanok jóízű hortyogásába halk csilingelés vegyül. A fák közül fehérbe öltözött lányalak lép ki. Lassú léptekkel bejárja a színpadot, az alvókhoz lép.Óvatos mozdulatokkal megigazítja a tépett takarót rajtuk, megsimítja a fejüket. A horkolás halk szuszogássá szelídül. Margit elégedetten bólint.

Margit: Ez az. hagyjátok a kínzó álmokat.  Álmodjatok szépeket.

Pár lépéssel odébb a kőre telepszik és a közönség felé fordulva beszél.

Margit: Tegnap jó napom volt Hárman is megkerestek itt és a segítségemet kérték. Ez egyre ritkábban történik meg mostanában, egyre többször kényszerülök tétlenségre.  Kérdezhetnétek, hogy miért nem segítek kéretlenül? Azért mert így nem lehet. A teremtő  szabad akaratot adott az embereknek, lehetőséget arra, hogy maguk döntsenek a sorsuk felől. Afelől is, hogy kérnek-e  segítséget tőlem, vagymástól, akár magától az Úristentől. Vagy nem. Dodókért. Simon nem. De azért Simon  sem elveszett emberŐ is sorra kerül majd. … De tudjátok-e, hogy a másokért mondott imának még nagyobb ereje van, mint a magunkért mondott fohásznak.  Tudtok erről, ugye? Nos, kérek tőletek valamit. Mondjatok ti egy rövidke Imát Simonért. Hogy olvadjon le szívéről a reménytelenség. Azt hiszem érzitek, dodó már sínen van.  Simon még nem. Ha restellitek hangosan mondani az imát, mondhatjátok gondolatban is.

Margit elhallgat és mosolyogva néz végig a közönségen. Arca felragyog. Előbb az egyik,  majd amásodik, harmadik gyerekfelé bólint elégedetten.

Margit: Ez nagyszerű volt Ez is! És Ez is. Köszönöm. Meglátjátok, ezek nagyot lendítenek majd Simon sorsán is. És a többiekén is.

Feláll a kőről. Távoztában lehajol az alvó hajléktalanokhoz, mintha az álmukba hallgatna bele.

Margit: Bizony hűvösödik. A hideg hamarosan felébreszti őket. De egy kicsit legalább aludtak.

Margit alakja eltűnik a fák között.

4. jelenet

Másnap délelőtt a romok között. Dávid fel és alá sétál, t Türelmetlennek látszik.

Dávid: Nem is gondoltam, hogy ennyire szeszélyes ez a lány. Találkozhattunk volnaa kórházban, az iskola előtt vagy akár nálunk is. De ő ezt a  helyet akarta.   és úgy látszik, hogy kivételesen most még pontos is. Már itt is van!

Kati sietve érkezik, lendületből a fiú nyakába borulna, de még idejében  fékez és csak megáll Dávid előtt.

Kati: De jó, hogy itt vagy! Mit szóltak otthon, hogy csak reggel mentél haza?

Dávid: annyira  megdöbbentek,hogy nem jutottak  szóhoz. Nagyapa kiabálni akart, de elment a hangja és csak tátogott.Anyám meg sírt.  Így el tudtam mondani, mi történt velünk…izé, pontosabban az apáddal.  Megenyhültek. Anyám csak annyit mondott, hogy : Szegény apád is így kezdte. Mármint a kimaradozással. (Utánozza édesanyja sírós hangját. Mindketten elnevetik magukat.)  Nálatok mi a helyzet?

Kati: Apám magához tért. Teljesen!

Dávid:  Nagyszerű. Ez kész csoda!

Kati: Ez még semmi, ahhoz képest, ami történt ezután. Apa annyira jól lett, hogy megengedték neki a telefonálást. Én a konyhai készüléken hallgattam, amit anyám a nappaliból beszélt apámmal. Beszélgettek! Nem kiabáltak, nem hörögtek. Évek óta  nem hallottam őket ilyennek.

Dávid: Megijedtek.

Kati: De nagyon nagyon. Mert apámmegfogadta, hogy visszavonul. A maradék ügyeit pedig otthonról fogja intézni. Nagyon szőrmentén. Így mondta.

Dávid: Ez óriási! Anyád mit szólt ehhez?

Kati: Szipogott, orrát fújta. És megígérte, hogy ő is abbahagyja a  nagyasszonykodást.

Dávid: Nem csak „kamaszos felbuzdulás” ez náluk?

Kati: Hát…nem. Nem hiszem, Hallanod kellet volna. Megható volt hallgatni őket. Egy kicsit még meg is ijedtem: mi lesz, ha most ezek mindketten rámzÚdulnak teljes szülői eréllyel. De végül is ezt szerettem volna mindig is. Nem? Azért is akartam veled itt találkozni,hogy ne csak neked tudjam elmondani. Hanem neki is! (A márványlap felé fordul és int.)De mennem is kell,anyámat nem akarom magára hagyni,mostanában olyan ritkán járt haza,hogy alig ismeri ki magát a házban.

Dávid: Engem meg magamra hagysz.

Kati: Csak egy kis időre.Délután még találkozunk,nem?

Kati búcsút int, Dávid magamarad a színen.

Dávid: Nem így gondoltam. Anyámnak azt ígértem, hogy elviszem ma Katit hozzánk, ebédre. Ha Kati nélkül állítok be, anyám nem kegyelmez. Kati adagját is nekem kell megennem. (anyját utánozza) Egyél csak , fejlődésben vagy. Kész katasztrófa!

Indulni készül, de megjelenik a színen Dodó, lassan közeledik, a földet fürkészi, keres valamit. Bottal, bakancsos lábával kotorász az avarban, csaknem beleütközik Dávidba.

Dodó: bocsásson meg fiatalember, csak keresek valamit. Reggel itt felejtettem, itt kell lennie valahol.

Dávid: (Udvariasan félrehÚzódik) Tessék, csak nyugodtan.

Dodó: Évek óta hordom magamnál úgy őriztem ezt a noteszt, mint …mint semmi mást. És tegnap este, vagy ma reggel elvesztettem valahol itt, vagy a környéken.

Más irányba fordulva keres tovább és hamarosan kibotorkál a színpadról. Dávid érdeklődve néz utána.

Dávid: Szerencsétlen ember. A legnagyobb gondja az, hogy elvesztette a noteszát. Lehet, hogy meg is van. Mintha az előbb láttam volna valami szögletes izét a leveLek között Barna volt és… (Keresgél, aztán diadalmasan felkiált és lehajol.)

Dávid: ITT is van, megvan! Nohát. Most meg hová lett ez az ember?…Na mindegy, talán később visszajön.Leteszem neki ide, a kőre. Most pedig megyek én is haza, a dupla ebédet megenni. Brrr!

A kőre helyezi az apró könyvecskét és már fordul is, hogyindulna,amikor megmerevedik, mint akinek hirtelen eszébe jut valami nagyon fontos.

Dávid: A csudába! De ismerős ez a notesz! Valamire emlékeztet. Vagy valakire!

Felkapja, kinyitja, lapozgat benne, néhány szót felolvas, aztán mindkét kezével a fejéhez kap.

Dávid: Apának szeretettel Dávidtól…Úristen! Ez az ember az én…Hé maga, itt a notesza! Hé, uram, várjon egy kicsit!…APA! Várj meg,!

Kezében a notesszal Dodó után rohan és lelkesen kiáltja oda a közönségnek.

Dávid: Megvan az apám!

 5. jelenet

Újra este van, a fák között alig dereng valami fény, a színen megjelenik Simon. Fáradt, kedvetlen, nincs ínyére az egyedüllét. Komótosan megágyaz magának a márványlap közelében, közben morgolódik.

Simon: Bolond ez a Dodó. Hogy tudott azért a semmi kis noteszért elrohanni. Merthogy a fiától kapta ajándékba, az utolsó együtt töltött karácsonyon! Félek, hogy baja esett ennek a kelekótyának. Elütötte egy teherautó vagy agyonütötte egy senkiházi. Reméltem, hogy itt találom, de itt sincs. Pedig már majdnem sikerült rávennem, hogy visszatérjen a családjához. Vagy legalábbis elhatározza magát. Istenem, sokkal könnyebben viselném az egyedüllétet, ha tudnám, hogy nem veszett kárba a fáradozásom és Dodó jobb helyen van…

A fák közül Úja felcsendül a halk csilingelés és megjelenik Margit. Simon szája tátva marad. Ijedtében a szemeire tapasztja a két tenyerét.

Simon: Abba kell hagynom az ivást. Habár…tulajdonképpen nekem még szerencsém is van. Mások ettől a löttytől zöld egereket vagy rózsaszín elefántokat látnak. Én szép, fehér ruhás lányt látok. De hisz ismerem őt.

Margit: Örülök, hogy megismersz, Simon!

Simon: Tegnap láttalak félálmomban. Kedves voltál. Anyám vagy lányom igazította rendesre valamikor a takarómat ahogyan te. Valamikor. Ők is ott vannak rég, ahonnan te jöttél, királylány.

Margit: Vártam, hogy te is kéred segítségemet, simon!

Simon: (Büszkén kihÚzza magát)Mihez?Mindenem megvan…tulajdonképpen…Olyan apróságokat kérni, hogy melegebb szálláshely, tisztább gönc, ihatóbb bor vagy megbízhatóbb munkatárs a  kukázáshoz…Mire rászánnám magamat a kérésre, már legtöbbször teljesül is. El vagyok kényeztetve.

Margit: Nem olyan üres a te szíved, amilyennek mutatni akarod. Csak van valami, amire vágyakozol?

Simon: Mittudomén. Ez az élet a szívet is elkoptatja, nemcsak az agyat. Eh..hagyj engem . Hanem hasegíteni akarsz, tehetnél egy szívességet. Van nekem egy társam, kicsit megkopott ő is, de amÚgy jóravaló ember. Dodónak hívják. Ma reggel szem elől tévesztettem. Márpedig elhatároztam, hogy visszajuttatom a családjához, hiszen még nem elveszett ember. Ebben segíthetnél ..Mármint abban, hogy vidd vissza őt a helyére. Fiához, feleségéhez, apjához. Nem tudom, érted-e, mire gondolok.

Margit: Nyugodj meg, Simon. Dodó már néhány órája fia és felesége között ül a konyhaasztalnál és éppen citromos teát iszik.

Simon: Micsoda? Dodó otthon van? Hát ez gyorsan ment! Elképesztően gyors vagy. Nagyon gyorsvagy, Margit! Gratulálok.

Margit: tévedsz, a csoda nem most történt, hanem tegnap este. A te érdemed is! Te vetted rá Dodót arra, hogy Isten segítségét kérje. Én pedig közbenjártam az érdekében.

Simon: Akkor is elképesztő. Az egész. És ráadásul az, hogy a dodó kannásbor helyett citromos teát igyon. Ez végképp óriási. Ha-ha-ha.

Margit: Hihetsz nekem.

Simon: Hiszek is. (Elkomolyodik.) Habár mindig másképp képzeltem el a csodákat. Fényesnek, tündöklőnek..Egy hatalmas, sziporkázó karácsonyfának. De ítgy hétköznapian…szinte látom, ahogyan a barátom ott ül ameleg konyhában, a családja körében…És citromos teát iszik! Ez nagyobb csoda, mint amekkorában reménykedtem. Egészen átmelegít. Köszönöm.

Margit: Mondtam, hogy nem nekem jár a köszönet.  És külömben is. (A közönség felé fordul.) Fergeteges csodát sose várjatok. A csodaaz, hogy egyszer csak lesz erőtök végrehajtani azt, amit eddig nem tudtatok  megtenni. pedig éreztétek, hogy Úgy lenne helyes. Kati szüleinek egy ijesztő betegség adott erőt. Dodónak a baráti noszogatás.

Simon: S nekem? Velem, hogyan lesz?

Margit: Hadd nézzelek. ( Hosszan az arcába néz.) Jobbanl álsz, mint gondolnád. Bár még nem szántad el magad.Még nagy benned a büszkeség. De nem baj. Vannak akik tudtodon kívül érted is imádkoznak. Indulsz tovább, társat veszel magad mellé Újra a legelesettebbek közül és most a társad lesz tenálad erősebb. Ő terelget téged majd a hazafelé vezető Útra. Ahogyan te tetted ezt Dodóval.

Simon: Hazafelé. És anyámra, lányomra gondolok. Egyáltalán lehet még nekem ilyen?

Margit: Lesz. Hiszen Úgy sóvárogsz érte, hogy az már önmagában a legszebb kérés.

Simon: (lehorgasztja fejét.) : Így legyen.

Margit: Így lesz, simon.

Margit a toprongyos Simon keze után nyúl. Aztán kézenfogva együtt kiballagnak a színről. Illetve csak ballagnának,mert Simon megtorpan és a közönség felé fordul.

Simon: Nekem valóban senkim sincs. Ha valakik mégis imádkoztak értem, azok csakis ti lehettetek….Ugye eltaláltam?…Mit is mondjak erre…Köszönöm!

Vége

Reklámok
Szent Margit közbelép – színjáték gyerekeknek

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s