A csoda a katedrán történt

Karácsony Sándor a múlt század egyik legnagyobb magyar filozófusa volt. valószínűleg ezért is tudunk róla olyan keveset.

Karácsony professzor a húszas években a pesti egyetemen adott elő. diákjai között volt olyan, nem is kevés, akiknek sértette a fülét a filozófus keresztény hitvallása. Az egyik fiú, kihasználta azt a körülményt, hogy a tanára a katedrán rendszeresen két mankóval jelent meg, korábbi világháborús sérülése miatt. Megkérdezte hát tőle: “Ha a professzor úr ennyire hisz Krisztus mindenhatóságában, akkor miért nem kéri meg őt, gyógyítsa meg, hogy eldobhassa a mankóit, mint az evangélium csodás gyógyultjai?”

Karácsony sándor döbbenten állt a katedrán, gondolom, se köpni se nyelni nem tudott egy pár pillanatig.. Gondolkodásmódjára vall, hogy nem a szellemes válaszon töprengett, hanem a provokációban rejlő igazságon. A fiú felé bólintott, aztán a mennyezetre nézett. Halkan, de érthető hangon fohászt mondott.

Aztán letette a mankókat.

Ezután nagy erőfeszítéssel, de segítség nélkül hagyta el az előadótermet. soha többé nem volt szüksége mankókra. Bár az igazsághoz tartozik az is, hogy ezután még többször műtötték a lábait.

Hát ennyi a történet. És hogy hová húz, mint igazi húzóágazat ez a picinyke csoda?

Bizony felfelé. Mindig csak felfelé.

Reklámok
A csoda a katedrán történt

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s