Az Isten szerelmére!

„Montresor, az Isten szerelmére!..” – könyörög Garrett nyomozó a  Második Usher-ház pincéjében. Stendhal, szemét lehunyva bólint és elégedetten válaszol: „Úgy van. Az Isten szerelmére.” – és a helyére illeszti az utolsó téglát a falban, amivel befalazza a leláncolt nyomozót a pincelabirintus üregébe.

„Requiescat in pace, kedves barátom”  – teszi még hozzá, azután  sietve távozik a katakombából.

Az eset  Ray Bradbury Marsbéli krónikájában történik. A mi időszámításunk szerint a múltban, aregényé szerint a jövőben, úgy a 2000. év őszén, a Marson.

Az ódon kiszólás, hogy „…az Isten szerelmére!”, azóta is mindig megakad a fülemben. Mármint a regény elolvasása óta. De értelmezni nemigen tudtam. Annyit sejtettem róla, hogy Isten és ember egykor harmonikus viszonyára emlékeztetünk vele, amit valami méltatlan cselekedettel megrontottunk. És ezért mondanak ilyesmiket az emberek: „Viselkedj már egy kicsit épeszűbben, az Isten szerelmére! Vagy: „Adj egy kis haladékot, az Isten szerelmére,”.

A kifejezés kétségtelenül  sokkal választékosabb és emelkedettebb, mint a jelenkori univerzális vazze. Isten emberek iránti mérhetetlen szeretetére utal. Erre találtam igazolást Soerten Kierkegaardnál. Pontosabban nem is Kierkegaardnál, hanem előbb a Kierkegaardról író Thomas E. Woods professzornál Az Isten nélküli világ c. könyvében. Íme:

„Jézus születése és földi élete által tudjuk meg, hogy Isten az embernek nem csak a hódolatát, hanem a barátságát is keresi.

Soerten Kierkegaard Istent olyan királlyal hasonlítja össze, aki egy egyszerű asszony szerelmét keresi. Ha királyi hatalmával közeledne feléje, az asszonyt túlságos tisztelete megakadályozná abban, hogy azzal a szeretettel fogadja őt, melyet az egyenrangúak éreznek egymás iránt. Vagy gazdagsága és hatalma tenné vonzóvá a királyt az asszony számára. Vagy az asszony azért mondana igent, mert attól félne, mi történik vele, ha nem teljesíti a király kérését. Ez okból közeledett a király az egyszerű asszonyhoz egy közönséges ember alakjában, mert csak így nyerhette el annak igaz szerelmét, csak így tudhatta meg, hogy ez a szerelem őszinte-e vagy sem. Ezt teszi Isten, mondja Kirkegaard, amikor a Szentháromság második személyében e világra jön. Jézus Krisztus a szeretetünket keresi, nem azáltal, hogy a boldog színről színre látás (mely csak a túlvilágon lesz részünk) tiszteletet parancsoló felségével legyűr bennünket, hanem azzal, hogy leereszkedik hozzánk, és a mi emberi szintünkön lép kapcsolatba velünk. Ez a vallástörténetben egészen egyedülálló jelenség, és a nyugati kultúra számára mégis annyira magától értetődő, hogy egy európai alig veszteget rá gondolatot.”

Hogy „nem veszteget rá gondolatot” ?

Ez nem a megfelelő kifejezés.

Eszébe sem jut!

Pedig eléggé pogányul hangzik ahhoz, hogy ament mondjon rá.

Advertisements
Az Isten szerelmére!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s