Igen különös élményem volt

 

A  gyónásról olvastam egy cikket. Írója javasolta a gondos felkészülést és  egy papírlapot tétetett a felkészülő elé. Írja föl rá sorban – de nem a bűnöket, hanem azokat a jó eseményeket, úgymond: ajándékokat,  amikben része volt legutóbbi gyónása óta. És csak ezután sorolja fel egy másikon azokat a vétkeit, amiknek meggyónását elhatározta.

Nagyon tetszett ez az ötlet: a vétekkel eltorlaszolni a rossz irányt és utat mutattni a jó felé.  Ráébreszteni őt, hogy bűnei ellenére nem büntetett, de folytonosan megajándékozott az élete.

És ráébreszteni, hogy a  bűntudatnak  és bűnbánatnak az a szerepe a lélekben, mint testben a fájdalomnak.  A bűntudat arra int, hogy amerre tartunk az az út pusztulásba visz. Ennek ellenkezője az öröm és az elégedettség tudata pedig azt mutatja, hogy merre érdemes mennünk. Hiszen a boldogságérzet annak igazolása, hogy teljesítettük a feladatot, amire születtünk.

Vannak trükkök persze, már hogyne lennének,  a bűntudat eltüntetésére és raffinált mesterkedések is kitaláltattak a boldogságérzet előidézésére.  Az egyszerűbbek közé tartoznak az alkohol és a különböző kábítószerek. Amikor pedig alkohollal vagy kábszerrel töröljük a bűntudatot és hasonlóképp vegyszerekkel idézzük elő a derű és öröm érzetét, akkor még csak nem is az életúton haladunk, hanem helyben topogunk. Miközben annak a megtévesztésnek az áldozatai lettünk, hogy nincsen semmi baj, jó irányba megyünk. Mi több, egyenesen szárnyalunk egy „magic trip” résztvevőjeként, akárcsak „Lucy in the sky with diamonds” – hogy a hajdani Beatles helybenfutó maratonját idézzem.

Akik még ezeknél is szemérmetlenebb öncsalásra is hajlandók,  nem alkoholhoz vagy vegyszerekhez, hanem izmusokhoz nyúlnak. Mint például a racionalizmushoz és a liberalizmushoz. De ez már a keményebbnél is keményebb drogok területe. Nincs az a szentgyónásra készülő bűnös, akinek a bűnlistáján ilyesmi szerepelne.

Ámde akár szerepelhetne is, hiszen Isten irgalma határtalan.

Reklámok
Igen különös élményem volt

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s