A vak ember története a csigaházról

A csigaház a kis szekreter fényes, feketére politúrozott tetején állt, tenyérnyi horgolt hófehér terítőn. Egyik oldalát finom faragás díszítette. Alighanem Diocletianus egykori palotájának mása volt ez a féldombormű, hiszen a csigaház egy isztriai kirándulás emlékeként került a szekrénykére, még az első háború előtti időkből. Nagyapa járt arrafelé akkoriban. Sári nagyanya pedig őrizte  a csigaházat. Emlékeztetőül a boldog  útra, a kékellő tengerre és a délceg nagyapára.

Néha a kezembe adta   a gyerekfejnyi  mészvázat és én azonnal a fülemhez illesztettem. Amit hallottam, az semmihez nem volt hasonlítható. Mintha minden zajnak, zenének, konyhai társalgásnak és madárcsicsergésnek, kocsizörgésnek, lombsusogásnak és vízdcsobogásnak lett volna a méregerős párlata: pillanatok alatt elbódított és nem tudtam levenni a fülemről a kagylót. Hallani akartam szakadatlan ezt a csodát.

Sári nagyanya nem volt költői lélek, de ragaszkodott ahhoz a meséhez, hogy a kagylóban a távoli tenger hullámainak mormolását  halljuk. A csigaház megőrizte  az Adria  hangjait és őrizni fogja mindaddig, amíg mi őrizzük őt. Hatéves gyerekként nem esett nehezemre elhinni mindezt és természetes volt,  hogy élő személynek tartottam a csipketerítőn trónoló rejtélyt. Ő nyitotta meg nekem az átjárót az innenből az odaátra, a lentről a fentbe. Lélegzetvisszafojtva Hallgattam a belsejéből áradó mormolást, behúnytam a  szemem és lélekben már ott is jártam a tengeren és tengerentúl. Odaát és  odafönn a végtelenben.

Eltelt vagy ötvenöt év és a szemeim már kitárva sem látnak semmit és a csigaház is elveszett útközben valahol. de  a zajnak, zenének, konyhai csetreszzörgésnek és madárcsicsergésnek, kocsizörgésnek és emberi beszédnek, lombsusogásnak és vízdcsobogásnak  keverékéből ma is kialakul fülemben a harmónia, a varázslatos morajlás. Megszólalnak a réges régmúlt hangjai is.  Néha érzem orromban a Nap izzította  út porát és hallom a tömeget Jerikó felé csoszogni a kanyarodó országúton. és  egy hangot hallok kiválni a beszédmorajból. Sorstársam, a vak  Balkimeus kiáltja: Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!

És Jézust hallom, amint kérdi: Mit akarsz, hogy tegyek veled? A vak pedig feleli: Add, hogy lássak!

Hogy lássalak Téged,Mester! – javítom ki ilyenkor gondolatban a kétezer éves sorstársat. És ha lehet, egy pillantás erejéig hadd nézzem meg  az Adriát,  ha csak „tükör által homályosan” is.

Advertisements
A vak ember története a csigaházról

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s