A csigaház a kis szekreter fényes, feketére politúrozott tetején állt, tenyérnyi horgolt hófehér terítőn. Egyik oldalát finom faragás díszítette. Alighanem Diocletianus egykori palotájának mása volt ez a féldombormű, hiszen a csigaház egy isztriai kirándulás emlékeként került a szekrénykére, még az első háború előtti időkből. Nagyapa járt arrafelé akkoriban. Sári nagyanya pedig őrizte a csigaházat. Emlékeztetőül a boldog útra, a kékellő tengerre és a délceg nagyapára.
Néha a kezembe adta a gyerekfejnyi mészvázat és én azonnal a fülemhez illesztettem. Amit hallottam, az semmihez nem volt hasonlítható. Mintha minden zajnak, zenének, konyhai társalgásnak és madárcsicsergésnek, kocsizörgésnek, lombsusogásnak és vízdcsobogásnak lett volna a méregerős párlata: pillanatok alatt elbódított és nem tudtam levenni a fülemről a kagylót. Hallani akartam szakadatlan ezt a csodát.
Sári nagyanya nem volt költői lélek, de ragaszkodott ahhoz a meséhez, hogy a kagylóban a távoli tenger hullámainak mormolását halljuk. A csigaház megőrizte az Adria hangjait és őrizni fogja mindaddig, amíg mi őrizzük őt. Hatéves gyerekként nem esett nehezemre elhinni mindezt és természetes volt, hogy élő személynek tartottam a csipketerítőn trónoló rejtélyt. Ő nyitotta meg nekem az átjárót az innenből az odaátra, a lentről a fentbe. Lélegzetvisszafojtva Hallgattam a belsejéből áradó mormolást, behúnytam a szemem és lélekben már ott is jártam a tengeren és tengerentúl. Odaát és odafönn a végtelenben.
Eltelt vagy ötvenöt év és a szemeim már kitárva sem látnak semmit és a csigaház is elveszett útközben valahol. de a zajnak, zenének, konyhai csetreszzörgésnek és madárcsicsergésnek, kocsizörgésnek és emberi beszédnek, lombsusogásnak és vízdcsobogásnak keverékéből ma is kialakul fülemben a harmónia, a varázslatos morajlás. Megszólalnak a réges régmúlt hangjai is. Néha érzem orromban a Nap izzította út porát és hallom a tömeget Jerikó felé csoszogni a kanyarodó országúton. és egy hangot hallok kiválni a beszédmorajból. Sorstársam, a vak Balkimeus kiáltja: Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!
És Jézust hallom, amint kérdi: Mit akarsz, hogy tegyek veled? A vak pedig feleli: Add, hogy lássak!
Hogy lássalak Téged,Mester! – javítom ki ilyenkor gondolatban a kétezer éves sorstársat. És ha lehet, egy pillantás erejéig hadd nézzem meg az Adriát, ha csak „tükör által homályosan” is.
