Az anamorfózis csodája

Megnyílik hamarost a vakok képtára. A múzeumban festmények ezrei lógnak majd a falakon. Szemmagasságban, ahogyan ezt az esélyegyenlőségi liberalizmus oly szépen elgondolja és megvalósítja.

Amiként jár a zene élménye a süketnek, az ékesszólás mámora a némának és ahogyan jogosult a gyermekáldásra a homoszexuálisházaspár, Ugyanúgy kijár a vakoknak a művészi képek látványa.

A termeket kivilágítják, végtére is nem rekeszthetik ki az élményből a látókat sem. Mindenkinek, boldog-boldogtalannak boldogsága a tét! És ennek az örömforrása az Esélyszabadság, az esélyegyenlőség, az esélytestvériség!

És ezt még fokozni is lehet.

Lesz ott egy vagy két terem, amikben az anamorfotikus festményrejtvényeket állítják majd ki. Mert hát Leonardo da Vinci óta ilyen festett rejtvények  is vannak a művészetben.

E képek termében első pillantásra Egy formátlan festékcsomót látnak a vásznon a véletlen betévedt látók.  Amiket ha kellő oldalszögből szemlélnek, kibontakozik a fifikás festő  által odarejtett alak. Megint másoknál tükörhengerek, tükörkúpok vagy különlegesen csiszolt  sokszögletű kristálylencsék segítségével áll össze a formátlan és ormótlan festékcsomókból a kép, az elbűvölő arc, a  csodaszép test vagy éppenséggel egy biedermeier szobabelső vagy erdei tisztás látképe.

Tudom, a vakok képtárát megépíteni  és különösen az anamorfózist bemutató termeit berendezni orbitális marhaság lenne. Még akkor is, ha fel sem tűnne az esélyegyenlőség ürügyén megvalósított projektek között.

Mert hát mit láthat egy vak ember a  múzeum Munkácsy-termében?  Ugyanazt, mint amit a Paál László festményeit bemutató teremsoron.

Vagyis semmit.

És mit láthat az ínyenceknek berendezett anamorfotikus képeket bemutató különtárlaton egy vak?

Ugyancsak semmit. De ezt már nagy raffinériával kódolva.

Mégis.

Van ebben az esélyegyenlőségi mániában valami bíztató, a realitásokon túlemelkedő transzcendentális gondolatcsíra, ideakezdemény…

A vak ugyan igazából nem esélyegyenlő akarna lenni, hanem látni  szeretne.

Ahogyan a süket hallani vágyik  amit a siket Beethovent szerzett, a néma elmondaná Antonius nagymonológját, hogy „Temetni jöttem Cézárt, nem dicsérni…”a sánta pedig  megfutni szeretné  álmai kilométereit Marathón és Athén között.

Mert  még ahhoz is, hogy egyszerű hétköznapi emberi életet élhessünk, ahhoz is csodákra van szükségünk.   A vakok képtára, a süketek koncertje, a bénák maratonja és a homokosok gyermekáldása ilyen csodaigéretek. A csodák iránti igény pedig felébreszti az Isten utáni vágyakozást. Ami az út legeleje Istenhez.

Olyan ez az egész esélyegyenlőségi mánia, mint egy anamorfotikus    festmény. Szemtől szembe zűrzavaros festékmázolmánynak látszik, de egy különleges oldalnézetből és megfelelő távolságból nézve egy lélegzetelállítóan magas hegyre vezető kanyargós  ösvény képévé állhat össze.

Advertisements
Az anamorfózis csodája

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s