A pokol pokolba küldése

Meghalunk és odaát csodás dolgok várnak ránk. Ez a hiedelem járványszerűen terjed. Nincs pokol, nincs tisztítótűz, csak a mérhetetlen megbocsátó szeretet ölel majd át.

Vajon tényleg így van ez?

Gabriele Amorth atya, korunk híres ördögűzője tanúskodik róla, hogy „a gonosz, a fájdalom, a halál, a pokol, vagyis az örök elkárhozás a soha véget nem érő kín,  valóban nem Isten műve.

A pokol annyira gonosz dolog, hogy Isten nem is teremthette.

Amorth kollegája, …Candido atya egy alkalommal az ördögűzés vége felé gúnyosan a tisztátalan lélekhez fordult és ezt mondta neki: „Takarodjál innen, hiszen Isten szép, jól fűtött lakást készített neked!” Erre a démon ezt válaszolta: „Te semmit nem tudsz. Nem Ő (Isten) csinálta a poklot. Mi tettük. Ő még csak nem is gondolt rá.”

A felvilágosodás kezdetén a felvilágosultak legkiválóbbjai, Tudományosan megállapították, hogy sem Isten, se mennyország, se pokol nem létezik.  De Valamit megsejthettek a pokolról.

Gondoltak rá nehéz perceikben.

Voltaire például amikor megbetegedvén a halálát érezte közeledni, papért küldött a San Sulpice templomba. Meggyónt, megáldozott, felvette a betegek kenetét és ráadásul írásban visszavonta az Istent és  katolikus egyházat becsmérlő kijelentéseit, amiknek legenyhébbike volt a „Tapossátok el a gyalázatost!”.

És mit tesz Isten: Voltaire  ezután meglepetésszerűen felépült, és szégyenében a továbbiakban még veszettebbül káromolta a keresztény vallást, mint annak előtte.

amikor később Voltaire halálos ágyán újra azt követelte, hogy engedjék hozzá a Saint Sulpice templom plébánosát, buzgó Követői a korábbi  megtérésére emlékezvén már résen voltak és olyan jól körülzárták, hogy a pap nem tudott a halálos beteghez előreférkőzni. Voltaire a düh és kétségbeesés egyik rohamában távozott az élők sorából.

Diderot egyik levelében lerántja a leplet a többi „felvilágosodottról is. Rosszallását fejezte ki, hogy mindegyikük, egyik a másik után, a halál közeledtére szörnyű pánikba esett. Visszavontákistentagadó téziseiket , meggyónták bűneiket, és bocsánatért könyörögtek Istenhez és az emberekhez. Denis Diderot, d’Alembert halála után ezt írta: ‘Ha nem lettem volna ott, ő is ugyanúgy visszakozott volna, mint az összes többi!’

De Diderot „ott volt”.

És mégis,  még Diderot-nál sem hiányzott a pokoltól való rettegés. Végül is, Utolsó pillanatában ő is papot hívatott.

A minap a rádióban egy középkorú asszony beszélt arról a  halálközeli élményéről, amit egy kórházi műtőben élt át klinikai halála néhány perce alatt. A halál után megtapasztalt mennyei létforma oly vonzóvá vált számára, hogy azóta már kétszer kisérelt meg öngyilkosságot.

Szelektíven felvilágosult asszony volt. Semmit nem tudott a pokolról. A mennybe vágyott és biztos volt benne, hogy odajut majd, akár öngyilkossága árán is.

Nemzetközi statisztikák szerint ma már nyolcmillió ember tapasztalta meg különféle műtétek, balesetek okozta klinikai halálban a túlvilági mennyországot, ahová a belépőjjegyként semmi más nem kell, mint simán meghalni. A szeretetteljes szellem bírósága odaát életünk tetteiért nem büntet, csakis jutalmaz. Olyan ez, mint egy világméretű euthanázia-program promóciós bevezető szakasza. Sejtjük, hogy valami sántít benne, de szívesen hallgatjuk, mint a fogyókúrás recepteket, amik úgy igérnekkarcsú termetet, hogy közben nem kell csökkentenünk étvágyunkat.

 

Kétszáz évvel ezelőtt a Felvilágosodás árasztotta fény nem volt még oly erős, hogy   teljesen elvakítsa  Voltaire, D Alambert, Diderot és a többiek látását. Legkésőbb haláluk percében látták, hogy választaniuk kell pokol és menny között és nem is haboztak a Jó felé nyújtani kezüket. Kérték vissza mennyei állampolgárságukat és alighanem meg is kapták. Mint ahogy Júdás is megkapta volna a kegyelmet árulásáért, de ő nem bízott az isteni kegyelemben. Öngyilkos lett. És ez a bizalmatlanságból fakadt öngyilkosság volt az a bűne és nem árulása, amiért a kárhozat fiaként a démonok szálláshelyének lakója  lett.

Meghalni és ezáltal máris üdvözülni?    A bűnök megbánása, a megtisztulás nélkül? Ezt Raymond Moody doktor sem gondolhatta így. Ez az isteni irgalom és ingyenkegyelem afféle hamis, TESCO-változata lenne.

Óvakodjunk hát tőle.

 

(Gabriele Amorth: Egy exorcista meséli és  B. Élthes Eszter: A pokol országútján c. munkái nyomán.)

Reklámok
A pokol pokolba küldése

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s