Történelmi fintorok

Kószáljunk egy kicsit gondolatainkkal térben is időben:

Miként alakultak volna az események, ha Mátyást nem mérgezi meg Beatrix Bécsnek büszke várában,  1490 Virágvasárnapján?  

Felszínen maradtak volna-e a patkányok és folytatták volna forradalmukat, ha Tisza István grófot, volt miniszterelnököt  nem téteti el láb alól 1918 október 31-e ködös délutánján a budapesti Hermina úti villában az ellene  régtől bosszút lihegő gróf Károlyi Mihály, a leendő népköztársasági elnök?

Mi történhetett volna, ha 1941-ben nem akasztják fel az orosz Ifjú Gárda hősét, Zoja Kozmogyenszkaját, kisiskolás korunk bálványozott kommunista hősét és példaképét?

Balgának minősíthető kérdések ezek?

aki a „mi lett volna ha” bűvöletébe kerül és e gondolat jegyében tekinti át történelmi eseményeinket, Egy egész életet tud kitölteni a történések lehetséges változatainak végiggondolásával.

A történelemhez nemcsak az tartozik, ami megtörtént. A történelem nagyobbik része azokról az eseményekről is szól, amik megtörténhettek volna.

 

Gimnáziumi történelemtanárunk nem így gondolta. Belénk sulykolta a XIX. És a XX. Századi marxista munkásmozgalom  legtöbb jellegzetes epizódját, amikre a magam részéről egyre töredékesebben emlékszem. A magyar történelem korábbi századairól pedig jóformán semmit sem említett. Merthogy az akkoriban történtek a marxizmus szempontjából szerinte érdektelenek voltak. Amit viszont megtörténtnek tekintett, az annyira biztosan úgy történt és nem másképpen, hogy arra mérget lehetett venni. Birtokában volt az abszolút igazságnak a történelmet illetően is. Aminek láttán aztán   bíbor betűkkel ragyogott lelki szemeink előtt gyakran ismételt jelmondata: A mi lett volna ha…? Kérdésen töprengés  tudománytalan, történelmietlen maszatolása az igazából megtörtént történelemnek. Aki ilyesmivel foglalkozik, az más gazemberségekre is hajlamos. Sejtettük, hogy állítása orbitális hülyeség, mert legtöbbünk már családi indíttatásból is kételkedett a tanítottak igaz voltában. Nem tartottuk rossz tanárnak, de A hatvanas évek közepén tanított bennünket. Kemény idők jártak akkoriban az írott  magyar történelemre is.

Azidőtájtkezdtük sejteni, hogy  nincs abszolút hiteles történetírás. Mivelhogy nincsenek abszolút hitelességgel megállapított történelmi események sem. De a sejtés még kevés. Az igazságkeresőknek olyan bálványokat kellett volna ledönteniük, mint a lenini Nagy Október  diadalmas forradalma vagy a második háború halhatatlan hőstettét felmutató Zója Kozmogyenszkaja  .

Lenin azóta már a földi itélkezők szerint egy alvilági klubban veri a blattot Károlyi Mihállyal és ott mellettük rágódik a múlton a szép Beatrix királyné is. De mi lehet Zójával, akit 1941 november 29-én akasztottak fel gyújtogatás vádjával a Tambov kormányzósági Petriscsevo falu főterén?

Abban a novemberben  mindössze egyetlen ház égett le a faluban, és mivel németek nem voltak arrafelé beszállásolva, hát nehéz lenne ezt a tűzesetet a megszállók elleni hősies partizánakciónak minősíteni – mint ezt utóbb Moszkvában megtették.   A helyi lakosok a tűzeset után őrt állítottak házaik védelmére,nehogy megismétlődjön a dolog. A jelek ugyanis arra mutattak, hogy szándékos gyújtogatás történt. Az őr lesben állt, és el is kapta Zóját, aki pár nappal

később, ismét éjszaka, egy újabb házat akart felgyújtani. Ezen felháborodtak ugyan a parasztok, de senki sem csodálkozott, ugyanis a lány elmebeteg volt. A háború előtt skizofréniával kezelték. A falu bírája értesítette az új közigazgatási hatóságot, vagyis a területet megszállva tartó németeket. Azok eljöttek Petriscsevóba és az érvényes statáriális törvények alapján november 29-én felakasztották a gyújtogatót, és már mentek is tovább.

Hamarosan megszületett a legenda is. A moszkvai háborús propagandának hősökre volt szüksége. Ellenállókra.  Tehát a legenda megíratott és e szerint   Zoja 1923-ban született Tambov mellett. A háború első napjaiban csatlakozott a partizánokhoz. 1941 novemberének elején társaival németek

által lakott házakat gyújtott fel. Elfogták, s noha sokáig kínozták, nem adta fel társait. Színesen  megírta ezt a Pravda és az olyannyira elnyerte Sztálin tetszését, hogy posztumusz a Szovjetunió Hőse érdemrenddel tüntette ki a lányt. Fagyejev pedig elkészítette az Ifjú gárda című regényét, amiben örök időkre emléket állított Zójának és nemlétező ellenálló társainak. Ez a könyv a mai idősebbek csaknem mindegyikének gyermekkori  olvasmányélményei közé tartozik.

Ami ezt a történetet különössé teszi, az egy komoly indítvány. A tambovi  konferencián Vlagyimir Djacskov, a helyi egyetem professzora

állt elő azzal, hogy Zoját szentté kellene avatni, mivel mártírhalált halt, bűntelenül élte le életét, és csodát tett, mivel sok-sok fiatal fiú és lány

az ő képével ment a frontra, és megnyerték a háborút.(És elvesztették a békét, tesszük hozzá csendesen.) A professzor a kérést az ortodox egyház illetékesei elé terjesztette. Ők majd megvizsgálják Zója életszentségét, az esetleges csodákat és nem utolsó sorban hitéletét. Ami éppenséggel nem lehetett az egyház szempontjából példás, hiszen Zoja kommunista volt és ennek következtében természetesen istentagadó is.

 

Mindazonáltal Zója túlvilági életéről nem az ortodox pátriárka bizottsága, de még a tambovi egyetem professzora sem dönt. Amiként aragóniai Beatrix vagy Károlyi Mihály, de még Vlagyimir Iljics örök életéről sem  a mi magánvéleményünk vagy hatóságaink döntenek. Sorsukról már döntöttek ők maguk, talán a legeslegutolsó tiszta pillanatukban a haláluk előtt, amikor minden korábbi várakozásukkal ellentétben találkoztak a világ világosságával.

Mi csak találgatunk és eljátszogatunk időnként a kérdéssel, hogy „mi lett volna, ha…?”

Habár lassacskán el kell gondolkodnunk a kérdés jövő idejű változatáról is: „ Mi lesz, ha…?”

 

Aki mostfennakad azon, hogy Aragóniai Beatrix itt „kakukktojás” és őt még senki nem akarta szentté minősíteni mint Károlyi Mihályt, Zóját vagy Vlagyimir Iljicset,   az bízzék az akadémikus magyar történettudomány jeleseiben. Ami késik, nem múlik.

És még egy kérdés: mi történne a magyar történetírással, ha  az MTA nevéhez híven valóban magyar lenne? Aki ilyesféle gondolatokkal játszik, az más gazemberségekre is képes – mondaná hajdani töritanárunk.

Reklámok
Történelmi fintorok

Történelmi fintorok” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. santhab szerint:

    Rendesen tévedésben vagytok Zoja történetét illetően. Nem is tudom honnét vettétek ezt. Bizonyított tény, hogy Zoja több társával együtt indult akcióba azon az éjszakán és a szóban forgó faluban igenis voltak németek elszállásolva. Az más kérdés, hogy gyújtogatásával nekik valóban nem okozott kárt, azonban lovaikban igen, ugyanis egy istállót gyújtott fel. A sima akasztássá szépített kivégzést fényképek cáfolják. Az egyiken ugyanis Zoja levágott mellel látható…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s