Koránégetés a Bagram börtönében

Koránégetés a Bagram börtönében

A régi vicc jár a fejemben: Lenin elvtárs dácsája közelében gyerekek  labdáznak. Egyszer csak az egyikük véletlenül betöri Leninelvtárs dolgozószobája ablakát a labdával. A fiúk Rémülten megállnak és várnak a történendőkre. Ekkor megjelenik az ablakban Lenin elvtárs, arcán mosollyal és kezében a labdával.  És visszadobja nekik  a lasztit.

Lám, ilyen emberséges, nagylelkű  és barátságos volt Lenin.  Visszaadta a labdát a fiúknak.

Pedig hát tulajdonképpen (az akkori  szokások szerint) az őrséggel beléjük is lövethetett volna.

Ami miatt pedig  éppen ezen a viccen jár az eszem, annak oka, hogy zavargások törtek ki Afganisztánban a Bagram nevű amerikai monstre légitámaszpont közvetlen környezetében, miután a környékbeli polgári lakosság értesült róla, hogy a támaszpont börtönének foglyai által használt Korán köteteket a támaszpont parancsnoksága tűzre vettette.

Hivatkoztak arra, hogy a foglyok a Korán köteteit nem rendeltetésszerűen használták, hanem üzenetközvetítésre, valamint a  könyvek széljegyzeteiként lázadásra szólították fel egymást. Nem restellték szidni az amerikai demokráciát sem.  A távirati iroda közlése  szerint a támaszpont parancsnoka ma bocsánatot kért a szent könyvek elégetése miatt a bejáratnál tömegesen tiltakozó moszlim hívőktől.

Lám,  milyen emberséges, nagylelkű  és barátságos parancsnok ez a bagrami amerikai. Bocsánatot kért. Pedig (a fennálló szokásjog szerint) akár beléjük is lövethetett volna!

(javítva!!)

Advertisements
Koránégetés a Bagram börtönében

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s