Ne kínlódj vele

Hollandia után Belgium is legalizálni akarja az aktív eutanáziát a gyerekeknél. Ezzel ugyanazt a szabályozást vezetné be a kiskorúaknál, mint ami a felnőtteknél már érvényben van. Ezek saját kérésre követelhetik az eutanáziát. Most a 12 évnél idősebb gyerekek számára ugyanezt a „jogot” akarják megadni. Sőt, 16 éves kor felett ehhez már a szülők engedélye sem szükséges.

Mi tagadás: Hollandia és Belgium mindig is az európai haladás élvonalában voltak.

De most csatlakozik hozzájuk az eddig konzervatívnak tűnt öreg Anglia is.

Csecsemőgyilkosságokat javasló orvosi szakcikk jelent meg ugyanis egy angol szaklapban. A szerzők szerint az újszülött hasonló erkölcsi kategóriába esik, mint a magzat, ezért minden olyan esetben, amikor az abortusz engedélyezett, engedélyezni kellene a szülés utáni abortuszt is.

azzal érvelnek, hogy az újszülött, akárcsak a magzat, nem tényleges személy, és morális értelemben nincs joga az élethez. Az, hogy ember lehet belőle, erkölcsileg irreleváns. (Javaslom az olvasónak, hogy az utóbbi kifejezésen ne rágódjék sokat, hanem folytassa tovább az olvasást. Csonkatorony)

Az esetleges örökbefogadást sem tartják megoldásnak.

Mindezek alapján úgy vélik, hogy   engedélyezni kellene a ‘szülés utáni abortuszt’, azaz az újszülött megölését minden olyan esetben, amikor az abortusz is megengedett.

Ilyen esetnek minősül, ha a születés után derül ki, hogy a csecsemő rendellenességgel született. Ám az egészséges újszülött megölését is indokoltnak tartják, ha miatta „veszélybe kerülne a család jóléte”, vagy például az anyát elhagyja a társa, s így a gyermekvállalás „elviselhetetlen terhet jelentene a nő egészsége szempontjából”.

A cikk a brit Journal of Medical Ethics című folyóiratban jelent meg. A folyóirat címe magáért beszél: orvosetikai témákkal foglalkozó időszakos kiadványról van szó. A cikk szerzői, Alberto Giubilini és Francesca Minerva. A cikk megjelenése után az oxfordi etikai központ és a két szerző tiltakozó leveleket kaptak. A kétötletgazda , valamint az orvosetikai központ vezetője, bizonyos Savulescu professzor szerint   a felháborodott üzenetek küldői „fanatikusok, akik a liberális társadalom alapvető értékeit tagadják”

Majdhogynem rápirított a levélírókra és alig burkoltan szégyenkezésre szólította fel őket maradi nézeteik miatt.

A  professzor, előrehaladott kora és középeurópai neve alapján akár még hallhatott is a híres arzénes gyilkosságokról 1929-ben, amiről annak idején a mi Móriczunk írt riportot a Nyugatba. Az eset és a róla írt beszámoló országos felháborodást keltett a magyarok között. Szégyenkeztek, hogy ilyesmi előfordulhatott a mi országunkban. Az „arzénes asszonyok”, ahogyan nevezték őket, légypapírról leoldott méreggel tették el láb alól felesleges tehernek  itélt beteg családtagjaikat. Egymást azzal biztatták a tettre, hogy „Minek kínlódsz vele?”! Aminek nyomán aztán a primitív magyar bíróságok szűklátókörű bírái sorban itélték hosszú börtönbüntetésekre  a kor maradiságát messze felülmúló haladó szellemű liberális asszonyokat.

Nem Strasbourg, nem Brüsszel, nem Schengen és nem Lisszabon a szülőhelye a legújabb kor és az Únió eszmeiségének. Hanem bizony Tiszazug!

Advertisements
Ne kínlódj vele

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s