Megtérések

A baloldalnak világnézete van, a jobboldalnak létszemlélete. A baloldalnak az igen fejlett öntudata fogalmazza a véleményét, a jobboldalét a léttudata. A baloldal a megismerésben reménykedik, a jobboldal az emlékezetben és a nemfelejtésben bízik.

De mindezek a roppant különbségek eljelentéktelenednek, mihelyst  nem elméletekről, hanem konkrét eseményekről, életről és halálról  esik szó. Ilyenkor eltűnik a jobb és a bal, a világnézet és a létszemlélet és marad a lent és a fenn. A beteggel, akinek szíve megáll és nem akar tovább dobogni és ellenáll az újraélesztési metódusoknak, nem tud mit kezdeni sem a világnézet, sem a létszemlélet.

2007-ben történt az UsA Palm Beach Garden nevű kórházában.      Egy 53 éves férfi érkezett a sürgősségire súlyos szívinfarktussal, és a szíve megállt. Az  ügyeletes személyzet 40 percig próbálta életre kelteni, majd kijelentették, hogy meghalt. Hívták dr. Crandallt is az újraélesztési próbálkozások vége felé, hogy felbecsülje a beteg állapotát. Eközben a nővér már előkészítette a holttestet, hogy a hullaházba szállítsák. A doktor látta, hogy nincs segítség, a halál beállt, a holttest arca elfeketedett, semmi nem adott okot a leghalványabb reményre sem és ez természetes volt, hiszen a szívmegállás óta már negyven perc eltelt. Ekkor azonban egy halk, belső  hang kérte dr. Crandallt, hogy imádkozzék a betegért. A doktor engedelmeskedett, hiszen a Szentlélek hangját vélte felismerni. Odaült az ágy mellé, imára kulcsolta a kezét, de tanácstalan volt.

„Uram, Atyám, hogyan imádkozzam ezért az emberért? Meghalt. Mit tehetek én?”

És hirtelen , mint utóbbb elmondta,   ezek a szavak buggyantak ki a száján: „Atyám Istenem, ennek az embernek a lelkéhez kiáltok, ha ő nem ismer Téged, mint Urat és Megváltót, kérlek támaszd fel őt most rögtön a halálból, Jézus nevében!”

Elképesztő volt, amint egy pár perccel később a monitoron megjelent a szívverése – tökéletes ritmust, normális görbét mutatva. Pár perc múlva az ujjait kezdte mozgatni, majd a lábujjait, és szavakat motyogott. Volt egy nem hívő nővér a szobában. Ő felsikoltott,kérdezvén: „Doktor Crandall, mit tett Ön ezzel a beteggel?”

És ő azt válaszolta: „A lelkéhez kiáltottam Jézus nevében.”

A kórházban körbeszaladt a hír, hogy egy halott férfit visszahoztak az életbe.

Pár nap múlva a beteg magához tért. Az orvos azt kérdezte tőle: „Hol voltál, és hol voltál azon a napon, mikor súlyos szívinfarktust kaptál? Meghaltál, és visszaimádkoztunk az életbe, Jézus nevében.”

A beteg pedig elmondta: „Crandall doktor, ez a legcsodálatosabb dolog volt. Egy sötét szobában voltam, és nem volt semmi fény. Teljes sötétség volt, egy koporsóban éreztem magam, és egyre azt hajtogattam: csalódtam mindenben.”

A csalódása abból származott, hogy a családtagok, a barátai  és kollégái magára hagyták. Aztán így folytatta:

„Valami emberek egyszer csak hirtelen eljöttek, becsomagoltak engem, és bedobtak a szemétbe.”

Azon a napon a pokolban volt ez az ember. Az orvos elmagyarázta neki az üdvösség örömhírét és a beteg még ott, az intenzív osztályon megtért.

Az orvos mondta neki: „Most már soha nem dobnak téged a szemétbe, a teljes sötétségbe.

A beteg meggyógyult, a 40 perces halál után nem maradt semmilyen agykárosodása, az agya teljesen normális; kezdetben zsibbadtak az ujjai és a lábai, de a zsibbadás is idővel megszűnt. Úgy tűnt neki, hogy élete csak akkor, 53 évesen kezdődött el igazából. A rövidke jelen  legközepében, amikor az intenzíven felébredt a pokoli álmából és elbeszélgetett az érte imádkozó Crandallal, aki sem jobboldali, sem baloldali nem volt, csupán Jézus Krisztus önkéntes apostola, aki éppen abban a kórházban teljesített szolgálatot és éppen a kellő pillanatban jelent meg a betegágy mellett. Aki – mint ezt szokták  mondani: tud „felfelé élni”.

Nehéz eldönteni, melyikük kapott azon a nevezetes napon nagyobb ajándékot Istentől. Az a szívbeteg, akit drámai negyven perc után Jézus Crandall kérésére kihozott a pokolból vagy pedig dr. Crandall, akinek imája meghallgatásra talált és ezt a menekülést onnan előidézte. Ne feledjük, ezek a történetek a halálközeli élményekről, az élet utáni élet rövid, de emlékezetes látogatásai a mennyei világban lassan számban és terjedelemben már egész könyvtárakat töltenek meg. Ritka az olyan beszámoló, amelyik arról szól, hogy a beteg nem a mennyből, hanem a pokolból tért vissza és természetesen semmiféle visszavágyódást nem érzett a halálból  feléledvén a visszatérésre. A mennyben látogatást tett sorstársaival ellentétben, akik az átélt mennyei élmények újbóli megtapasztalására vágynak szüntelen.

   Dienes Valéria ujjászületése

Az élet kezdeteit a tudós emberek abba a messzi végtelenbe helyezik vissza, ahol a párhuzamosok találkoznak, mielőtt különválnának és hosszú útjukra elindulnának. Az élet és benne a mi saját emberi életünk története is az őslevessel indult, amiben kifejlődött az őssejt és az őssejtből a sejttársulások, majd az első sejtcsoportokból valamiféle evolúció folytán primitív élőlények fejlődési láncolata alakult ki. Amik aztán továbbfejlődésük során egyre bonyolultabb formát öltöttek és az ősi levesből, az őstengerből lények  rajzottak ki a szárazföldre és később a levegőégbe és szépen lassan évmilliók, talán évmilliárdok leforgása alatt mutációk sorozatában kialakultak a tengeri, szárazföldi és levegőben repkedő bonyolult szervezetű fajok és fajták végeláthatatlanul gazdag sorozatai, amely fejlődési folyamatnak a végén megjelentek az emlősök, a főemlősök és a legvégén ennek a fejlődéssorozatnak koronájaként az ember.  Egy Haeckel nevű tudós még látványos fejlődési képsort is készített ábrázolandó az evolúciós fokozatokat: a méhen belüli kilenc hónap alatt az emberi magzat a békaembriótól az emberi csecsemő születés előtti állapotáig  megismétli a hüllőktől a főemlősig  tartó fejlődési fokozatokat hétről hétre, hónapról hónapra. E képsorozat és a geológiai rétegekből nyert tudományos bizonyító anyag láttán nehéz nem evolucionistának lenni, különösen hogy Charles Darwin A fajok eredete című munkája oly nagy sikerrel hódította meg a tudomány művelőit, hogy csak elvétve maradtak meg közöttük néhányan a Teremtés makacs híveinek. Az egyszerűbbtől a bonyolultabb felé  tartó fejlődés, a sejttársulásoktól az emberi lényig eljutó folyamat hívei már a társadalmi evolúció fogalmát is elfogadták, aminek során a primitív közösségektől eljutunk a fejlett emberi társadalmakhoz, az ősközösségtől a szociálisan fejlett, sokszorosan tagolt kapitalista berendezkedésű globális   léthez.

Csodálatos történet ez, a maga módján lélegzetelállító, annak is szánták, akik kitalálták. Még az sem igazán rontja ennek az intellektuális kalandjátéknak   a hatását, hogy Haeckelről kiderült, hogy szemérmetlenül hamisított és  hogy az ősrégészeti tudományos leletek jelentősebbik hányada is kamuflázs. Darwin csak az ötletgazda volt, a forgatókönyv és a látványterv, aminek alapján ez az evolúciós mozi készült, sokak serény munkája. Igazi terméke a modernitásnak és tökéletes ellentéte annak a hagyományokon alapuló létszemléletnek, amelyik az embert odafentről, a történelem feletti világból, az anyagi világon túli, az anyagi lét fölötti  bonyolult tökéletességből indítja, amelyet távolabbi kultúrákban Aranykornak, közelebbiekben pedig Édennek neveznek. Ahonnan  folyamatos süllyedés és tökéletlenedés útján érkezik meg az ember a jelenbe és folytatja majd útját ebben az involúciós folyamatban akár egészen  a degenerálódás őssejti-őslevesi fokozatáig, ha ugyan még előbb véget nem ér a Teremtés és a kezdő Nagy Bumm után elérkezik a véget jelentő apokaliptikus Nagy Puff. A teremtett világ megszűnik és marad az isteni örökkévalóság.

Az ember útja mindkét verzióban a pokolba vezet. Az evolúció végeredménye   már a közeli jövőben is egy racionális-materiális pokol, aminek bekövetkezte mindenki számára elkerülhetetlen. A Modern világnézet még igér valami megdicsőülést a kollektív pusztulás előtt, de a posztmodern világnézet már csak a nagy megfoghatatlan semmit. Mint ami a New Age halál utáni élménye, Moody doktor és Co szerint. Vagy a Mátrix s benne a győzelemre alig esélyes Neo.

Ebben a süllyedő világban csak az egyes embernek  van esélye, hogy ellenálljon és nemet mondjon az alámerülésnek vagy a   materiális önistenülésnek.

A tömeg sorsa a kárhozat, az egyénnek azonban van esélye fölfelé élni. Csak neki, az egyénnek  van esélye.

Csodaszép történet az egyéni sorsok között a szekszárdi születésű Dienes Geiger Valériáé, aki talán a XX. Századi vad feministák fennen lengetett lobogója is lehetett volna, ha ezt ő akarta volna. Ő volt az első nő a Pázmány péter Tudományegyetemen, aki matematikai tudományokból diplomát szerzett. Roppant nagy dolog volt ez akkoriban, szintén matematikus férje, Dienes Pál hatására még a materialista hitbe is beavatódott.  Nagyokat kortyolt a kor kínálta tudományokból és művészetekből. Isadora Duncan iskolájában a modern mozgásművészet tudósa is lett és pszichológiából is magas szinteken tanult és tanított. A Sorbonne-on  Bergsontól hallgatott filozófiai előadásokat és ez utóbbi roppant megvilágosító hatással lehetett rá, mert hazatérvén egészen drámai módon tért vissza katolikus hitéhez 1923-ban, 44 évesen. A Ferenciek temploma mellett haladt el, amikor az a hang, amelyik dr. Crandallhoz is szólt,  azt súgta neki, hogy be kéne oda mennie. Bement, elmerült a templom csendjében, eltöltött ott vagy félórát, aztán távozott. De a belső hang nem hagyta nyugodni és délután visszatért. Belépett a gyóntatószékbe és életgyónást végzett. Elmondta kételyeit is, amit mint a legtöbb értelmiségi akkoriban az eucharisztiával szemben ő is érzett. A gyóntató szerzetes azonban megnyugtatta: semmi baj, menjen csak az oltárhoz és áldozzon  bátran,a kételyei meg fognak szűnni, ha szeretné, hogy megszűnjenek.

Életének  nagyobbik és boldogabbik fele következett és ezidő alatt most már végig megmaradt az egyetemes hitben. Prohászka  szellemi barátságától Teilhard du Chardin műveinek fordításáig ívelt a munkássága.  Századik életévében járt, amikor meghalt. Élete végén még a kultúrpolitikát markában  szorongató Aczél György sem bántotta, csaknem tisztelettel tekintett rá. Aczél alighanem visszaemlékezett saját katolizálására, amit utóbb  igyekezett meg nem történtté tenni  és  feledtetni életrajzíróival, hiszen ő csupán „megélhetési” megtérő volt a háború idején. De ő is tudta, hogy  micsoda különbség van a világnézet és a létszemlélet, a bal-jobb és a lent-fent között. De ő tudása ellenére is valahogy lent maradt.  Dienes Valéria azonban felfelé élt és fenn fejezte be. Nem véleménye, nem tudása volt evolúcióról és involúcióról, hanem erős hite a Teremtőben. Egy kis fanyarítással elmondhatjuk, hogy dr. Crandall betegével szemben nem egy intenzív osztályon, hanem egy intenzív országban született újjá.

Advertisements
Megtérések

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s