A halhatatlanság halála

Avagy: éledő remények

A fantasztikus regény műfajában talán a legsziporkázóbb író Isaac Asimov volt. Asimov 1955-ben Amerikában majd nálunk 1969-ben közreadott regénye A halhatatlanság halála választóvonalként szolgálhat az elmúló modern és az ébredő posztmodern kor között.

A regényben egy XX. Századi tudós időalagutat létesít a jövőbe, amely csatorna a történelmi időn kívül létezik. És amely alagút végighalad a Föld történetének jövendő évmillióin, egészen addig az időpontig, amikor a Nap majd szupernovaként robban fel és gigantikus energiacsomagot sugároz szét a világűrbe. A tudós találmánya révén ezt a roppant energiájú sugárzást csapolja meg és hozza vissza egészen aXXI. Századig, ahol a regény cselekményének zöme lejátszódik. Ez a jövőből hozott energia tartja fenn magát az alagutat is. Ebben a történelmen kívüli, attól független időalagútban tevékenykedik Harlan technikus. Feladata a hozzá hasonló technikusokkal együtt, hogy századokról századokra járva szabályozza az emberiség történelmét. Céljuk kiküszöbölni a szélsőségeket, a forradalmakat, a társadalmi megrázkódtatásokat és az olyan káros és célszerűtlen próbálkozásokat, mint a csillagközi utazások. Munkájuk lényege, hogy egy minimálisan szükséges változtatással a valós időben maximális változást idézzenek elő. Harlan technikus kilép a XXX. Század húszas éveiben az alagútból a Föld idejébe. Megkeres egy laboratóriumot, ott benn átrak egy könyvet az egyik polcról a másikra.Ez a minimálisan szükséges változtatás. A néhány perccel később belépő tudós nem találja meg a keresett könyvet, ezáltal nem születik meg olvasásakor fejében a világrengető ötlet és nem születik meg egy különleges csillaghajó hajtómű és a csillagközi utazás lehetősége máris kútba esett. Harlan technikus azonban fellázad a történelem leigázása ellen és ebben nem kis része van annak, hogy szerelem ébred benne egy a saját századától sokszáz évnyire élő asszony iránt. Elhatározza, hogy az asszonnyal együtt megszöknek az időtlen idő fogságából és megsemmisíti azt a lidércnyomásos örökkévalóságot, amit a pusztuló Nap energiája táplál. Terve sikerül, szerelmével a XX. Században landolnak és a találmány megsemmisítésével megsemmisül az időtől független időalagút is. Innen a halhatatlanság halála cím is. Az angol eredetiben az író a The end of eternity címet használja ugyan, de a fordító igen találóan magyarította A halhatatlanság halálának.

Több mint fél évszázaddal a regény megjelenése után és a New Age világvallás rohamos elterjedésével ugyanis új megvilágításba kerülhet Asimov zseniális regénye. A könyv nem annyira a modern kor végét, mint inkább a posztmodern kezdetét jelzi. Az ő regényében ugyan a túlvilág is evilágon van és még messze az idő, amikor Hollywoodban elhangzik a New Age jelmondata: Az igazság odaát van. Asimov modern író, tehát materialista. Az anyagot variálja varázslatos fantáziával, amelyhez képest a mai bestseller fantasy írók képzelete szegényes és földhözragadt.

De már megjelenik nála az a logikai miszticizmus is, amely halált és halhatatlanságot közös nevezőre képes hozni. Gazdag István éppen a minap emlékeztetett bennünket Robespierre mondására, miszerint a halhatatlanság a halállal kezdődik. Ő nyilván másképp értette a dolgot mint Asimov. Robespierre Hérosztratosz követője volt, aki az efezoszi Artemisz-szentély felgyújtásával tette nevét halhatatlanná. Asimov célja azonban nem saját személye halhatatlanná tétele, hanem a teremtett világon kívüli, az időn kívüli lét tagadása. Márpedig a Teremtésen kívül, az időn innen és az idő végezetén túl csakis egyvalami, pontosabban egyvalaki létezik: maga az Isten, aki teremtette Asimov, Robespierre, Hérosztratosz valamint Harlan technikus világát. Akiben Asimov nem hitt ugyan, de nem is akarta, hogy más se higgyen benne.

2.

Kicsit másképpen van ez a hagyományok ápolói között. Mexikóban úgy tartják, hogy az ember háromszor hal meg. Egyszer, amikor elszáll belőle a lélek. Másodszor amikor testétfelfalja a temető földje. Harmadszor pedig akkor, amikor szerettei elfelejtik. Indián hatást tükröz ez a néphit. A holtak tisztelete mindmáig szigorú kötelesség. Az első két halál elkerülhetetlen, de ha a harmadik is bekövetkezik, akkor elvész az a nemzetségi hátország, ami támogatja a törzs evilági létét és ahonnan nap mint nap testesülnek meg újra a gondosan számon tartott ősök és hősök. Az emlékezés a törzs fennmaradásának feltétele. Nem kevésbé a démoni támadások elleni védelem egyik eszköze is, az ősök szellemei ügyesen távol tartják a gonosz hatású szellemeket a való világban tartózkodó utódaik életétől. Számos kicsiny népnek ez a hit adja az erőt fennmaradásához. Hantik, manysik, inuitok, nyenyecek és még náluk is kisebb lélekszámú törzsek túlélték nemcsak a cári imperializmust, de Sztálin uralmát is. És talán túlélik még a területeiket elfoglaló nagy olajcégek puztítását is. Hitük megőrzi őket. Amiként egy kontinenssel odébb irokézek, sziúk és apacsok túlélték a Washinton és Lincoln által rájuk uszított emberírtó szabadságot és még a mohó kereskedőktől kapott himlőfertőzte pokrócokat és a tüzes vizet is átvészelték valahogyan. Ők már ott tartanak, hogy lassan ugyan, de szaporodnak és a század közepére milliós lélekszámot érhetnek el Kanadában is és az USA-ban is. Hacsak a balliberális pénzhatalom ki nem korrigálja őket politikailag és ténylegesen is a kontinens térképéről. Mert hát ők is vallják Jézus után szabadon (vagy inkább liberálisan), hogy sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak!

Nálunk, Európában hasonló a helyzet. A keresztény hagyomány sem vitatja a holt lelkek túlvilági létét. A mi halottaink azonban nem az égi vadászmezőkön várják a felszálló áldozati füstöt. A mi hitünk szerint elhunyt hozzátartozóink a purgatóriumban szolgálják le a megtisztuláshoz szükséges időt és csak évente egyszer, a halottak napján térnek vissza közénk. Ausztriában úgy tartják, hogy ilyenkor az erdőben kószálnak és könyörögnek a véletlen arrajárókhoz szabadulásért. A lengyeleknél e napon éjfélkor megjelennek falujuk, városuk templomában. kis lángként lobognak egy ideig az oltár előtt, majd ellátogatnak a még élő hozzátartozók házaiba. A hozzátartozók pedig ezen a napon vagy az ajtót, vagy egy ablakot nyitva hagynak, hogy elhunyt szeretteik akadály nélkül bejöhessenek a házba. Az esti étkezéskor nekik is terítéket raknak ki, Ételt és italt készítenek ki számukra az ebédlőasztalra. Így üzenik nekik, hogy gondolnak rájuk, számítanak rájuk mint az élő egyház tagjai a tisztítóhelyen szenvedő egyháztestvérekre.

Sok-sok lángocska villódzik halottak napja éjszakáján a lengyel templomok oltára előtt. Megszámnlálhatatlan lengyel pusztult el az elmúlt századok során és zömük nyilván rászorul a purgatórium tisztító munkájára. S még onnan, a tisztítóhelyről is tudnak segíteni az élőkön. Imával, létük emlékével, elmúlt életük példájával. Amiként a mi halottaink száma is sokmilliónyi és segítségükre méginkább rá vagyunk szorulva, mint a lengyelek a magukéira.

A nemzet illetve az egyház tagjainak harmadik csoportja a szentek közössége. Akik megintcsak az élők szolgálatát is elvállalták. Vannak „nemzetközi” szentek, mint Avilai Szent Teréz, Árpádházi Szent Erzsébet vagy Páduai Szent Antal. De túlnyomó többségük nemzeti keretek közt tevékenykedik és legtöbbüknek még a nevét sem ismerjük. Egyrészt azért, mert feledékenyek vagyunk. Feledékenyebbek mint az apacsok vagy a nyenyecek. Másrészt többségüket nem is avatták szentté, életszentségük rejtve maradt a világ szeme elől. Továbbá van még odafent hétmillió aprószentünk is, akik még magzati korukban, bűntelenül lettek vértanúink az elmúlt évtizedekben. Ennyi szenttel még a lengyelek sem büszkélkedhetnek. Folyik ugyan a vita, hogy megszületésük előtt, kereszteletlenül, az eredendő bűn állapotában maradva bejuthattak-e a mennyországba? Részesültek-e emberi irgalom híján az Isten kegyelmében? Ha igen, akkor reménykedhetünk közbenjárásukban. De meg nem születésük még így is szégyenbélyegként égeti lelkünket. Amin sokak szerint már csak az új világvallás segíthet. Amely hit szerint minden relatív és minden egy. A dualitás egységet képez, a jó és rossz harmóniában van egymással és Gonosz csak olyan értelemben van, mint a Jó hiánya. Az igazság pedig mindig, de mindig „odaát” van. Aki pedig szomjazik az igazságra, költözzék át oda. Akinek fáj az igazságtalanság, költözzék át oda. S mivel sokan elégedetlenek az ideátléttel, segíteni kell őket odaátra költözni. Nincsen pokol, nincsen purgatórium. Csak a jobblét, amire átszenderül az ember fia. Nem kell félni, nem fog fájni.

Támogasd hát az euthanázia-programot! – súgja az Európai Unió láthatatlan alkotmánya és Amerikaagymosó filmalkotásai. Amelyik alkotmány és filmművészet nem éppen lélekvidító. Ami viszont optimizmusra serkent, az az argentin pápa személye. Szerda este Argentina adott pápát a katolikus egyháznak. Az az Argentina, amelyik páros lábbal rúgta ki országukból az IMF és a Világbank véreskezű maffiózóit.

Habemus Papam!

Reklámok
A halhatatlanság halála

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s