Feszültségoldás kokainnal

A minap szivárogtatta ki egy bennfentes, hogy a katasztrófa-bankár Madoff és a hozzá közel álló legfelsőbb pénzügyi körök a kokain rabjai. Madoff belső irodáját a hozzá közelállók Északi Sarknak nevezték el a temérdek „hó” után, ami ott fellelhető volt. A „hó” pénzügyi és drogos körökben egyaránt a kokain fedőneve. Az említett bennfentes, aki mellesleg pszichiáter, éppen a kokainnak tulajdonítja a pénzügyi válság kirobbanását is, a szer ugyanis szerinte annyira kritikátlanná tette a new yorki Wall Street és a londoni City bankárait, hogy elszaladt velük a ló. Valamit sejthetett erről George W. Bush is, ugyanis 2008 júliusában némely bankár viselkedésétől megrökönyödve kijelentette: a Wall Street berúgott! Nem volt ez rosszalló megjegyzés, inkább a féltő aggodalom szólt belőle, hogy a „fiúk” éjszakánként agyondolgozzák magukat és nappal már hamar látszik rajtuk a lazításként használt whisky hatása.

David Nutt drogszakértő pszichiáter azonban úgy vélekedik, a volt amerikai elnök tévedett, mert az igazi ok nem a szesz, hanem a kokain volt. A pszichiáter úgy fogalmazott: “az izgalom, a mindig egyre többet és többet akarás kokainista bankárkultúrája hozott minket ebbe a szörnyű helyzetbe”.

Aztán mesterségéhez hű, pszichiáteri észjárással magyarázza még hosszadalmasan, szerinte hogyan is történhetett ez. A Sundai Timesben végül így summázta: „az igazi bűnös a kokain.”

A doktor úr azonban fordítva ült az imént említett lóra. Felcserélte az okot a következménnyel.

Bővebben kifejtve: a természettörvények (nevezik ezt Tízparancsnak is) megsértése az ember lehetőségeinek feszegetésével jár. A feszegetés pedig belső feszültséget okoz. Vannak foglalkozások, amelyek gyakorlása – az említett, törvénysértő okokból kifolyólag – komoly szorongást gerjeszt a szakma elhivatottjaiban. Legyen az illető gazdasági bérgyilkos, egyszerű bankár vagy akár a leghétköznapibb itéletvégrehajtó. Feszültségük oldására pedig feltétlenül szükség van. Egészségük, lelki integritásuk védelmében fogyasztanak ilyenkor némi oldószert. Whiskyt, ha Bush fejével gondolkodunk, kokaint, ha Madofféval. Kinek-kinek saját lelke ismerete szerint.

Hadd említsek magyarázatul egy példát a maihoz képest boldogabb békeidőkből, 1940-ből. A kalinyini „kistérség” NKVD-parancsnoka volt 1941-ben egy Tokarjev nevű ember. Az ő idejében folytak náluk is azok a kivégzések, amit mi ma „Katyn” címszó alatt jegyzünk. Az ő börtönépületében hatezer lengyel tisztet végeztek ki, az egész kontingens mintegy negyedét. Éjszakánként 250-et, mert április volt, hosszabbodtak a nappalok, a kezdeti háromszáz soknak bizonyult. A parancs ugyanis úgy szólt, hogy csakis sötétben történhetnek meg a tarkólövések. A Moszkvából hozzá érkezett hóhért Blohinnak hívták és több mint egy hónapig dolgozott Tokarjevnél, aki saját vallomása szerint természetesen nem vett részt az akcióban.

De hagyjuk Vlagyimir Tokarjevet beszélni: „…Blohin gondoskodott róla, hogy a kivégzőosztag valamennyi tagját (mintegy harminc fő) ellássák vodkával az éjszakai műszak végeztével. Minden este behozott a börtönbe néhány ládával. A kivégzések előtt vagy közben soha nem ittak, de utána mindenki legurított néhány pohárral, mielőtt hazatért.

Mint láthatjuk, Tokarjev ezredes nem beszélt mellé és nem a vodkát okolta, miként teszi ezt most David Nutt a kokainnal. De hát más idők járnak ma, Tokarjev egy bunkó belügyi ezredes volt, míg David Nutt kifinomult entellektuel, aki vagy húsz évet tanult az egyetemeken, mire letette szakvizsgáit.

Ami pedig ezt a bizarr kapcsolatot megteremti a két történet között, az Kásler Árpád közlése arról a legkevesebb háromezer ellehetetlenült és öngyilkossá lett magyar devizaadósról, akik a szemérmetlen csaláson alapuló devizahitelek miatt követték el tettüket. Az öngyilkosságra késztetés pedig ugyanazon megítélés alá esik, mint a gyilkosság. Hasonló uzsorahalál sorsára jutott Európa és az USA tagállamaiban a katyni áldozatok számának sokszorosa. Kásler Árpád a magyar áldozatok nevében népírtás vádjával eljárást kezdeményezett a bankok ellen Hágában.

Kezdeményezése aligha éri el a hágai bíróság ingerküszöbét, inkább érdekelne a magyarországi bankárok kábítószerfogyasztásának alakulása az elmúlt években. Mert bizony a „Ne lopj! És Ne ölj!” természettörvényeket ők is rendszeresen megszegték és nyilván náluk is jelentkezhetett némi lelki feszültség, ahogyan amerikai és brit kollegáiknál ez megtörtént.

És még valami: az a teliszájjal vihogás, amivel ezt a kokainbankárokról szóló hírt a liberális honlapok, az Index, a HVG, a Gazdaság stb. közreadták, az azt mutatja, hogy az ujságírás még mélyebb szinten van, mint a bankárok vagy Berija hóhérai. Blohin és számos társa idővel megőrült vagy simán halálra itta magát. Valamiféle lelkifurdalás működhetett tehát bennük. Amiként a bankárokban is, ha ennyire elkokainosodtak. Isten irgalmazzon nekik. De hol végzik majd az internetes vagy a nyomtatott sajtó ballib munkatársai?

Reklámok
Feszültségoldás kokainnal

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s