A fehérgalléros koldusmaffia

A világ legkülönösebb bűnszövetkezete a fehérgalléros koldusmaffia. Szerepük szerint az állatmesék róka komájához hasonlítanak leginkább. Kihízelgik a holló szájából a sajtot.

Telefonokon, ujsághirdetéseken, tévé- és rádióműsorokon keresztül milliárdos vagyonok tulajdonosaiként szorgosan keresik és dicsérik a kisemberek jóindulatát. Ezek a fehérgalléros koldusmaffiózók, akik ott settenkednek a valóban segítségre szoruló társadalmi szervezetek, egyházak, tisztességes alapítványok között, különösen májusban, az adóbevallások és az egy százalékok idején serények.

Elgondolkodtató jelenség.A pénz és az ártatlanság fenoménjei.

Ha egy milliárdos koldulásra adja a fejét, annak mentális betegség lehet az oka. Joggal gondolhatnánk, hogy elméje megzavarodott.

De lehetséges más indíték is.

Talán érzelmi alapon folyamodik az emberek jóindulatához és szeretne végre úgy javakhoz jutni, hogy azokat a javakat az emberek önként és nem kényszerből adják át neki. Amikhez nem erőszak útján juthat, hanem szelíden és szeretet révén. Nem az ő, hanem az adakozók szelíd szeretete révén.

Többet ér neki tízmillió százforintos, amiket alamizsnaként kap, mint egyben egymilliárd forint, amit privatizációs csalással szerzett.Az előbbiken áldás van, az utóbbin átok.

Pontosan érzékelia gazdag, hogy amit az emberek önként és jóindulattal adnak oda, azon van áldás, irgalom, kegyelem és megtestesít egyfajta szeretetet, amire olyan szüksége van neki is, mint a falat kenyérre. Az áldás bearanyozza a jólétet, de az átok is előbb-utóbb megfoganhat és rossz sorsot idézhet elő számára.

Minden híresztelés ellenére, nemcsak a nyomorultak, de a milliárdosok is hisznek a transzcendenciában. Vágyják az áldást és félik az átkot. A marxisták a vallást hitték a népek ópiumának, a gazdagok ópiuma a hittel szerzett pénz. Kábultan hisznek abban, hogy gazdagságuk akkor a legbiztosabb, ha vagyonuk a szegények önkéntes ajándékaként kerül birtokukba.

Így lehet az, hogy folyamatosan telefonálnak, hirdetnek és röpcéduláznak lakótelepeken, prolitanyákon, szegénynegyedekben és mindenfelé az adományokért. Hivatkoznak leukémiás gyerekekre, lélegeztető készüléken tikkadó koraszülöttekre, éhező kóbor ebekre és kitalálnak egyéb szívet megindító meséket, hogy a legszegényebb rétegeket is adakozásra serkentsék.

Nem tudjuk mi a gazdagodásra vágyakozó és mennyi a rászorulókat segítő kérelmezők aránya. Valószínűleg ezek a fehérgalléros csibészek szórványszerű kisebbségben vannak.

Vigasztaljon bennünket, hogy tulajdonképpen mindkét oldalra örömet viszünk adományainkkal .Csibésznek is, rászorultnak is. És nem utolsó sorban magunknak is örömünk telik benne.

Először is: aki szegényként adományt ad, annak szabad út leend a mennyek országába. A gazdag gyűjtögető pedig örülhet annak, hogy egyre kényelmesebbé teheti kérészéletű földi paradicsomát. Őt hajtja a muszáj is, hiszen kénytelen itt, a földi világban berendezkedni. Tudja bizony, hogy a tű fokán ő amúgy sem fog átjutni, mert még a tevénél is kedvezőtlenebb helyzetbe került életvitele révén.

Az általános „örömszint” növekszik tehát akkor is, ha adományunk a milliárdos zsebébe jut és akkor is, ha valóban a rászorultakat segíti. Remélhetően az esély az utóbbira azért mégiscsak nagyobb. A megajándékozott rászorultakkal még találkozunk is odaát, ha minden az evangéliumok szerint történik. Amiként találkozunk majd a másik, az „irreguláris”, kékgalléros koldusmaffia megdicsőült közkatonáival is, akik ma még a villamosokon, az aluljárókban, a tereken és utcákon kéregetnek napi 16 órában, minden médiatámogatás nélkül.

De történhet-e ez másképpen?

Advertisements
A fehérgalléros koldusmaffia

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s