Amiért gyűlölik XII. Piust és Horthyt

Ha van a mennyei régiókban egy csendes és kényelmes kártyaszoba, akkor ott mostanában vidám megjegyzésekkel ugratják játékostársukat, vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó őfőméltóságát a hajdani partnerek. Ott lehet az égi kártyaasztal körül Chorin Ferenc bankár, Budai-Goldberger Lipót textilgyáros, Weiss Manfréd a gigantikus csepeli hadiüzemek tulajdonosa. Csúfolódásuknak megvan az indoka. Hosszú, halálon túli távolléte alatt Horthy Miklósból akkora antiszemita szörnyeteg lett a hazai cionisták mitológiájában, hogy még az égbe is felhallik ennek a híre. Eléggé zavaró lehet mindőjük számára, mert a cionizmust legalább annyira rühellte a Horthy kormányzó kártyapartnerei közt számon tartott magyar zsidó pénzarisztokrácia, mint maga a kormányzó és az úgynevezett keresztény kurzus. Ők nemritkán egy kalap alá vették a zöldinges hungaristákat, a barnainges nemzetiszocialistákat és a vajsárgán kék dávidcsillagos, leplezetlenül szélsőbalos cionistákat. Mussolini fasisztái azonban végig szalonképesek maradtak, nem utolsó sorban azért, mert a feketeingesek boldogan eltűrték maguk között az olasz zsidóság kiválóságait.

A zöld és barna mozgalmakat mindmáig serényen fasisztázzák. Nem fasisztázzák viszont a fasiztákat akik igazán annak nevezték magukat (fascismo).

Horthy sosem volt antiszemita. Ezt a zsidók tudták róla a legjobban. A hungaristák gyakran szemrehányást is tettek neki a zsidók iránti jóindulata miatt. Ő pontosan tudta ugyanis, hogy a zsidók nélkül talán nem következik be Trianon vagy csak enyhébb fokozattal, de azt is tudta, hogy nélkülük biztosan nem jön létre a csonkaország stabilizációja, nem bocsáthatják ki a pengőt és nem alakulhat meg a saját Nemzeti Bank. Nem vált volna Magyarország nélkülük újra közép-európai katonai hatalommá és sosem tudja visszaszerezni tárgyalások útján az elveszett területek nagy részét. Horthynak volt érzéke a reálpolitikához, még a nemzeti oldal által sürgetett numerus clausust is eltöröltette kedvükért. Nem volt fajvédő, mint a mindmáig hódolattal illetett Bajcsy-Zsilinszky Endre. Nem adta boldogan jóváhagyását a zsidótörvényekre és vigyázott rá, hogy ezek a törvények a gyakorlatban végrehajthatatlanok maradjanak. Horthy megpróbálta Magyarország minden lakójának érdekei szerint vezetni az országot. Ez jobban sikerült neki, mint George Washingtonnak és Franklin Delano Rooseveltnek. Akiknek nevét független, korlátlan lehetőségű államelnökk létükre az indiánirtás és az amerikai állampolgárságú japánok koncentrációs táborba zárása piszkítja. A zsidók gettósítása és részleges deportálása 1944. március 19-e után, a megszálló német hadsereg érkezése után következett be, amikor kormányzói hatalma névlegessé vált. De még ezt a névleges hatalmat is sikerrel érvényesítette egy kedvező pillanatban, 1944 július elején, amikor XII. Pius és a magyar püspökök együttes kérésére sikerrel akadályozta meg a budapesti zsidóság német munkatáborokba szállítását.

A háború után nem állították bíróság elé, emigrációban halt meg és eltartásáról haláláig egykori magyar zsidó pénzarisztokraták gondoskodtak.

2.

Horthyhoz hasonlóan a bűnbak szerepét osztották ki XII. Piusra is.

Mint a katolikusok fejének, legfőbb feladata volt az egyház és annak tagjainak védelme a háború őrülete közepette. És ebben a tevékenységében az egyház legfőbb ellensége nem a nácizmus, hanem a kommunizmus volt. S a kommunizmusnak legfőbb szövetségese az Egyesült Államok volt és az Egyesült Államoké a zsidó bankoligarchia és a Izrael államról álmodó cionista mozgalom. Nehéz egyszerre védelmére kelni az ellenségnek és védekezni is ellene. Amit tudott, XII. Pius megtett az üldözöttek, közöttük a zsidók védelméért és a katolikus egyháznak nincs oka a szégyenkezésre. Halálakor zsidó vezetők egész sora, közöttük Golda Meir, David ben Gurion, Albert Einstein, Whaim Weizmann és még sokan mások fontosnak tartották kifejezni hálájukat a mintegy 580 ezer deportálástól megmentett zsidóért. Nagyobb hatásfokkal egyetlen más embermentő szervezet sem dolgozott a németek megszállta területeken, mint a katolikus egyház papjai, szerzetesei és hívei. A római főrabbira, Zollira olyan mély benyomást tett a pápa önfeláldozó segítsége, hogy Róma felszabadulása után megkeresztelkedett és a pápa nevét, az Eugenio-t vette fel a keresztségben.

XII. Pius bűne – bármi egyebet olvassunk is erről a liberális és polkorrekt honlapokon – nem a zsidók iránti állitólagos közömbössége volt.

Igazi vétke, hogy ellenezte egy faji alapon szervezett zsidó állam létrehozását a közel-keleti Palesztina területén nem sokkal azután, hogy végetért a másik, a német nemzetiszocializmus Európában. Pontosan látta, hogy a létesítendő zsidó állam erkölcstelen alapon gyakorolja majd a faji felsőbbrendűséget a palesztinai arabokkal szemben és apartheidet fog létrehozni.

Igaza lett.

A XII. Pius (Eugenio Pacelli) elleni gyűlöletnek és a szüntelen hajszának a titkosszolgálatok inspirálta Hochut-színmű, ’A helytartó’ megjelenése óta nincs vége és mindaddig eltart, míg az apartheid Izrael állam áll Palesztina területén.

A Kormányzó elleni gyűlölethadjárat pedig eltart mindaddig, amíg magyarok is élnek Magyarországon.

3.

A hetvenes évek közepére-végére elkészült holocaust-forgatókönyvek megfilmesítésével létrejött az a nagy pénzeket jövedelmező zsarolási mechanizmus, amely minden számottevő XX. Századi nem zsidó személyiségből antiszemita bűnöst faragott. Megkezdődött a nem zsidó népek adófizetésre kényszerítése már nem is a holocaust jóvátétele okán, hanem a zsidók faji felsőbbrendűsége jogán. Kiválóan mutatja ezt a helyzetet az egyik izraeli főrabbi világszerte terjesztett nyilatkozata 2010 októberéből.

Ovadia Yosef rabbi kijelentése szó szerint: „A gojok csak azért lettek teremtve, hogy a zsidóknak szolgáljanak. A gondviselés azért adott hosszú életet a szamaraknak (gojoknak), hogy a zsidók pénzügyi veszteségeit csökkentsék.”

Ovadia Yosef nagy tekintélyű rabbi Izraelben, ő a Sasz-párt vallási vezetője.

Azóta sem határolódott el a főrabbi (és mások hasonló) kijelentésétől egyetlen zsidó szervezet sem és még csak enyhe rosszallását sem fejezte ki a Vatikán vagy más keresztény egyházak egyetlen képviselője sem. A Vatikánnak gerincét törte a nevezetes 1962-1965-ös zsinat. A protestáns egyházak pedig már korábban „cionizálódtak”. Lelkük rajta.

Az viszont ezek után világos, hogy miért utálják a cionisták Horthyt és XII. Piust ugyanazon vehemenciával: ezek a férfiak nem tekintették Istentől elrendelt küldetésüknek a zsidó nép kizárólagos szolgálatát és tekintettel voltak a rájuk bízott közösség más tagjainak érdekeire is.

Reklámok
Amiért gyűlölik XII. Piust és Horthyt

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s