Két konvertita: Muggeridge és Williamson

Két pakliba rendezték a fényképeket. A napsütötte udvaron készített felvételeket napszálltakor exponálták és ennek megfelelően már erősen homályosak és életlenek voltak. De a másik sorozatban, a jóval sötétebb haldoklók termében, a félhomályban elkattintott fotókon nem hibádzott semmi. A legapróbb részletek is kivehetők voltak rajtuk. Pedig ezeket csak a rend kedvéért csettintette el előző nap a BBC fotósa. Nem is várta, hogy sikerültek lesznek.

A két angol bámulta a fotókat. Nem hittek a szemüknek. De miután újra meg újra átnézték a felvételeket, el kellett ismerniük amit látnak, az letagadhatatlan valóság. Hogy a fotósra milyen hatással volt az esemény, nem tudjuk. Tudjuk viszont mi történt Malcolm Muggeridge-el. A BBC hírneves újságírója maga is csodás lelki átváltozáson ment át a történtek után. Sosem kételkedett a csodában. A haldoklók termében exponált képek nem a természetes nappali fényt rögzítették, hanem a teret betöltő természetfölötti, angyali ragyogást, ami Teréz anyából áradt. A fényképek alátámasztották az újságíró sejtését, amit ott, a helyszínen már megérzett, miközben beszélgetett a szeretet misszionáriusaival. Teréz szeméből, a mosolyából, a mozdulataiból áradt a fényesség. Még a hangjával is fényt sugárzott maga köré.

Megpróbálták rekonstruálni, mi is történt velük. Calcutta legeldugottabb szegénynegyedébe szálltak alá az előző napon. Felkeresték a gettó legnyomorúságosabb sarkát, ahol szerény méretű épületükben ráleltek a szerzetesnőkre. Muggeridge ámultan figyelte azt, aminek tanúja lehetett. Teréz anya tekintetéből jóság sugárzott, mozdulatai határozottak, de gyengédek voltak. Sötét szemében izzott az a szeretet, amit már megfogalmazni is alig lehetett otthon, a korabeli, 1970-es Londonban. De itt Kalkutta nyomornegyedében, a haldoklók és betegek termében értelmet nyert a szó.

„Minden nap ezt csinálja?” –Kérdezte Muggeridge a haldoklókra mutatva. Azok itt, a nővérek jóvoltából méltóságteljes halált nyerhettek és nem az utca mocskában kellett elpusztulniuk.

”Ó igen, ez a feladatom.” – válaszolta Teréz.”Én ezzel szolgálom és szeretem Istent.”

„És mióta csinálja ezt? Hány hónapja?”

„Hogy hány hónapja? Inkább évekről beszélhetünk. Körülbelül 18 éve.”

„Tizennyolc éve ezeken az utcákon?” – borzadt el az újságíró.

„Igen, ezeken az utcákon. Ez az én privilégiumom.” – felelte és hangjából öröm és jókedv csendült ki.”Ők az én népem. Isten azt a megbízatást adta nekem, hogy szeressem őket.”

„De elfáradhat. Nem gondolja, hogy idővel át kell adnia a küldetését másnak? Hiszen már nem is olyan fiatal.”

„Ó nem, dehogy. Ez az én helyem, ahová az Úr állított. Amikor itt vagyok, fiatalnak érzem magam. És boldog vagyok itt! Az Úr kitüntető kegyelme, hogy itt lehetek és szolgálhatom Őt”

Muggeridge később elmesélte, hogy úgy érezte, mintha egy angyal előtt állana. A mosoly, a ragyogás, ami a nővér szeméből áradt, ezt a benyomást keltette benne és emléke élete végéig kísérte őt. Interjúkat készített Teréz anyával. Könyve magyarul ”Valami nagyon szépet Istenért” címmel jelent meg, benne a következő szavakkal:
„…örök hálára vannak kötelezve mindazok, akik abban a fölbecsülhetetlen kiváltságban részesültek, hogy ismerik őt, vagy tudnak róla.”

2.

Muggeridge néhány évvel később megtért és belépett a római katolikus egyházba. Csodálatos eredménye volt ez a Teréz anyával való találkozásának. A nőcsábász, iszákos és az élet gyertyáját minden tekintetben két végén égető, már-már semmiben sem hívő intellektuel ráébredt, hogy az életben inkább adni kell, nem pedig kapni. Rálépett az Üdvözülés útjára, amiről korábban agnosztikusként sejtette, hogy lehetséges. De nem is álmodott arról a szerencséről, hogy ő maga is ezen az úton haladhat egyszer.

Ahogyan Richard Williamson, a ma már kétszeresen kiközösített tradicionális katolikus püspök is áttért anglikánból a katolikus hitre. Williamson kezdő irodalomtanárként Muggeridge csodálója volt. Az ő áttérésének időpontja éppen Muggeridge világhírűvé vált, Teréz anyáról szóló könyvének megjelenése idejére, 1971-re esik. 1988-ban már katolikus püspök, a Szent X. Pius papi testvérület tagjaként. A szentelést követően a testvériséget a pápa kirekesztette a zsinati egyházból. 1990-ben Williamson búcsút inthetett egykori „gurujának”, a 87 évesen elhunyt Muggeridge-nek. Azóta a püspöktársak megtagadták Williamsont és kirekesztették őt a testvériségből is.

Nehéz a konvertiták sorsa. Gyakran vádolják őket azzal, hogy túlbuzgóak.

Muggeridge anglikán szülők gyermekeként baloldali vonzalmainak engedett és 1932-ben Moszkvába ment ifjú feleségével, hogy a Manchester Guardian levelezőjeként tudósítson a „nagy társadalmi kisérlet” központjából. A tudósító itt értesült a kisérlet egyik jellegzetesen bolsevik epizódjáról, az ukrajnai Holodomorról, a hétmillió áldozatot követelő éhínségről.(Holod-kenyér, mor-halál szavakból) A szovjet hatóságok tiltása ellenére elutazott Ukrajnába és a helyszínen tapasztalta a rettenetes valóságot. Teli gabonaraktárak tövében éhhalál milliószám. Hátborzongató élmény volt ez számára. Tudósítását a brit diplomáciai postával juttatta el a Manchester Guardian szerkesztőségébe és roppant elégedett volt, hogy sikerült kijátszania a szovjet cenzúrát. Aztán a brit cenzúrát nem játszotta ki, tudósítása megcsonkítva, kiherélve, más neve alatt jelent meg. Az angol, de az amerikai sajtó urainak is érdeke volt, hogy ne essék szó a leendő szövetséges, a Szovjetunió népirtásairól. Malcolm Muggeridge Egyszerre ábrándult ki mindkét impériumból és megírta Moszkvai tél című regényét, amiben lerántotta a leplet a bolsevik mennyország arkangyalairól és az angolszász sajtó piszkos tollú tudósítóiról. A kételkedés szelleme uralta el gondolkodását és csak élete alkonyán érkezett meg az istenhit küszöbére, Teréz anyával való találkozása után. Nem érte meg az ukrán államfő hivatalos kitüntetését, amivel a Holodomor leleplezésében vállalt szerepét jutalmazták az immár független ukránok.

illiamson püspök most van a hetvenharmadik életévében és éppen a múlt héten kellett megválaszolnia egy piszkálódó levelet, amiben kollégája Spanyolhonból Muggeridge-t kémnek, ügynöknek, modernista katolikusnak nevezte és hasonló szitokszavakkal illette. Williamson megvédte egykori példaképét: „Tiszta szívű ember volt! Katolikusként halt meg és élete fő célja volt az igazság.”

3.

Williamson hasonlít Muggeridge-re. Ő is belebotlott egy tömeggyilkosságba. Csak hogy ő a Holokausztba botlott bele. Márpedig belebotlani olyasmibe, amit oltárra emeltek, illetlen dolog. Szentségtörés. legalább annyira korszerűtlen, mint annak idején a Holodomor megtörténtéről tudósítást adni. Még a kínai tornacipőnél is kényelmetlenebb viselet a nyugati világban az utóbbi száz évben az igazság képviselete.

Nem lehet tudni, Williamson megéri-e, hogy még életében elmondja róla valamelyik neves utódja, hogy:

„Tiszta szívű ember! Katolikusként él és élete fő célja az igazság.”

Érdemes megfontolni Malcolm Muggeridge halhatatlan mondását: „Csak a döglött hal sodródik együtt az árral.”

Richard Nelson Williamson püspök megfogadta. Egyetlen élőként néz szembe a milliószám sodródó, őt szemrehányóan bámuló, dülledt szemű döglött hallal.

Thomas Malcolm Muggeridge, 1903-1990.

Richard Nelson Williamson püspök, 1940-

Reklámok
Két konvertita: Muggeridge és Williamson

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s