Európa férfiai ülve vizelők lesznek

Nem maradtak fenn tárgyi emlékeink a neanderthali vagy a cromagnoni ősember vizelési szokásairól.  Csakis a már eddig is jól bevált visszakövetkeztetésből valamint a ma élő természeti népek megfigyeléséből véljük tudni, hogy a férfiak és nők egyaránt állva pisiltek. Már csak azért is, mert a létezésért folyó harcban nem engedhették meg maguknak, hogy oly gyámoltalanok és védekezésre képtelenek legyenek,  mint József Attila „szükségét végző vadállata a Nagyon fáj című  versében.

De az ősemberek időközben elporladtak és megjelent a kőkemény haladás fölfelé, az egyre bonyolultabb folyamatok és struktúrák irányában.

Elindult az evolúció diadalmenete. Biológiában Charles Darwin vitte a prímet. Társadalmilag pedig Marx,  Engels és az ő zseniális követőik.

 Rákosi kijelentette 1950-ben, a szerzetesrendek feloszlatása tájékán:  ‘Én hitetlen vagyok, és más vallását nem bántom’,A magyar nép ma még vallásos. Mert nem elég művelt ahhoz, hogy belássa a vallás szükségtelenségét. Nem fogom elvenni tőle a vallást, a fejlődés úgyis a mi javunkra dolgozik. Mi csak ennek a természetes fejlődésnek fogunk segíteni’.

A segítség nemritkán a tökönrúgás, finomabban kifejezve az urogenitális szervek vasalt bakanccsal való szétrugdosása volt. Papoknál és laikusoknál egyaránt.  

Ami zsákutcának bizonyult, mert a delikvens ezután sem állva, sem ülve nem volt képes vizeletét üríteni.

De  zsákutcás magyar fejlődésről már Bibó István is tudott ezidőtájt.

Mindazonáltal Marx, Engels és feltehetően az igen haladó Rákosi is állva vizelt élete végéig. Pedig a haladás hívei voltak orrvérzésig. De csak álmodtak a fejlődés oly rohamos kiteljesedéséről, mint amire a magyaroknál több centivel fejlettebb svéd parlament mutat  most példát.

Az idén a svédek egyik képviselője törvényjavaslatot nyújtott be, amely szerint ezentúl a férfiakat kötelezzék arra, hogy a WC-n ülve pisiljenek. A képviselő hosszan érvelt javaslata mellett, mindenekelőtt azzal, hogy ez óriási lépés lenne a „szexizmus” elleni harcban. Továbbá jót tesz a prosztatának.( Oh, mily igazságtalanság és esélyegyenlőtlenség, hogy prosztatájuk csak a férfiaknak van. Egyelőre legalábbis.)

Tudom, önök most azt hiszik, hogy ez vicc. Nem, nem az. A törvényjavaslat ott fekszik a parlament előtt, és a Svéd Királyság szeretve tisztelt képviselői hosszan és érdemben vitáznak majd róla.

Mindenekelőtt szögezzük le, hogy ennek éppen Svédországban kellett megtörténnie. Ugyanis ott eddig a következő dolgok estek meg: egy középiskolában „semleges nemű öltözőt” alakítottak ki, hogy akik nem érzik magukat fiúnak vagy lánynak, azok is tudjanak hol öltözni-vetkőzni. Azután ott van az Egalia nevű óvoda, ahol a gendersemlegesség jegyében úgy küzdenek a „hagyományos nemi sztereotípiák ellen”, hogy a gyerekeknek megtiltották a „fiús” és „lányos” játékok használatát, helyettük „semleges játékokat” hoztak forgalomba. Majd átírták a svéd nyelvet: bevezették a „hen” megszólítást, ugyanis eddig a férfiakat a „han”, a nőket pedig „hon” szóval illették. Mostantól van viszont a semleges hen is, mert pechjükre a svéd nyelvben mindeddig nem szerepelt semleges nem. S álljon itt egy idézet: „…egy svéd ruhacég megszüntette a külön fiú- és lányszekciót a boltjaiban, egy játékgyár pedig traktorozó lánnyal és rózsaszín babakocsit toló fiúval hirdeti magát. A svéd szociáldemokrata politikusok kezdeményezték semleges nyilvános vécék felállítását, hogy az embereknek ne kelljen magukat férfiként vagy nőként definiálni. A svéd névtár eközben már 170 semleges nevet tartalmaz.

Nos, a semlegességpártiak ezzel sincsenek kibékülve, szerintük ugyanis a szabadság és egyenlőség nevében engedélyezni kellene, hogy bárki használhasson bármilyen nevet. Azaz: hívhassák a fiúkat is Lisának és a lányokat is Adolfnak. Mondjuk. A házasságot pedig mindenféle felállásban engedélyezni kellene.”

Az eddig elért „eredmények” után itt az új fejlemény: pisiljenek ülve a férfiak.

Törvény fog bennünket, férfiakat kötelezni, hogy ülve vizeljünk. Ám napnál világosabb, hogy közöttünk rengeteg renitens, az idők szavát megérteni képtelen, rasszista és idegengyűlölő alak van, s ezek továbbra is állva fognak hugyozni, mint a neandervölgyiek és a cro-magnoniak.(Szerény személyemmel együtt.) Ez a pozitúra pedig akkora kultúrfölényt biztosít majd számukra, amivel úgy aprítják majd a nyálacsorgató ülvevizelő konzumidiótát (Bogár tanár úr után szabadon!) hogy a civilizáció összeroskad ugyan, de az emberiség új erőre kap és felvirágzik. A nők nők lesznek és férfiakat választanak párjuknak és a születendő kisfiúk és kislányok boldogan játszanak majd papást-mamást a neo-neolitikum óvodáiban.

Advertisements
Európa férfiai ülve vizelők lesznek

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s