A bírói szék nem üres

Korunkban a  legnagyobb rossz, hogy   az emberek nem is annyira Isten nyílt tagadásában élnek.   Inkább engedik át magukat annak a kísértésnek, hogy úgy éljenek, mintha Isten nem is létezne.

II. János Pál pápa mondta ezt egy ihletett pillanatában.

Nem véletlen tehát, hogy a nyíltan istentagadók mostanság egyre  inkább teret veszítenek és nézeteik terjesztése csaknem teljesen hatástalan.

Az istentagadás proli  ideológiává vált. Mondhatnánk lumpen proli  attitűdnek is. Hitvallói  mosdatlan szájú, rossz leheletű, foghíjas és zsírosan csimbókos hajú kreatívok, akiknek gondolataiból nem a ráció, nem amaterializmus, hanem  az alkohol és a melléje elfogyasztott drogok szorították ki a Teremtőt. És persze egyre kevesebben vannak, mert a transzcendencia hiánya kínozza őket.

Helyükbe azok léptek, akik valami nagy dolgot szeretnének alkotni, de egyedül nem megy. Csoportosan, teambe szerveződve sem. Hiányzik számukra a bíró, aki megítéli azt, amit csináltak.

Vagy jót, vagy rosszat. De ítélet nélkül nem ér a kreativitásuk semmit. Bénák lesznek, tehetetlenek, impotensek.

Szükség van bíróra.

Arthur Miller, nem volt ugyan korának Shakespeare-inkarnációja, legfeljebb Spiró György  előfutárának nevezhetnénk. Mégis, tudott valami nagyon fontosat.  Bűnbeesés után című drámájában volt egy emlékezetes monológ. Kálmán Györgytől hallottam annak idején  a Nemzetiben és felejthetetlen volt. A főszereplő arról beszélt, hogy élete  szerepjátszással telik. Előbb a jó fiút, aztán a jó férjet és apát, aztán a bölcs középkorút  játssza el és mindezen szerepeket  mintha egy, a tárgyalótermi pulpituson  ülő és rá figyelő bíró ítéletére várva tenné. Aki helyeslően bólint időnként, máskor meg rosszallóan rázza ősz fürtjeit.

Élete egy pillanatában aztán a főszereplő, talán éppen élete  végén végre felpillant  és döbbenten látja, hogy a bírói szék üres. És mindvégig üres is volt.   Csak képzelte oda a bírót!

Nincs tehát, aki ítélkezzék cselekedetei felett. Önmagára van utalva, hogy eldöntse mit tett jól és mit rosszul?

Arthur Miller nem volt hívő ember. Akinek hite van, nem kerül ilyen szorult helyzetbe. Valószínűleg ezt ismerték fel a XX. Századszektái, valláspótlékai, a New Age és a Krisna tudatú hívők roppant tömegei. Kerestek maguknak Isteneket, ami inkább pótlékok és akármikor lecserélhetők, amint valamiképpen kényelmetlenné válnak.

Vagy egyszerűen tudomást sem vesznek róluk.

Az ateistáknak meg azt tanácsolhatjuk, hogy ha nem is hisznek Isten létében, azért csak próbálkozzanak   elhitetni magukkal, hogy van.

Mert bizony van. A bírói szék sosem üres.

Advertisements
A bírói szék nem üres

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s