István, a zenekirály

 A kísértethistóriák  minden  időkben  közszájon forogtak. Mostanában  éppen azt Beszélik, hogy  az Imre herceg  vezette testőrség lovainak  patkócsattogása , fegyvercsörgés és katonai parancsszavak verik fel az éjszaka csendjét  Ős-Buda, , Esztergom és Visegrád környékén ezen a 2013-as verőfényes őszön. Halálra rémült és egyben nemzeti érzéstől fellelkesült   éjszakai túrázók számolnak be élményeikről, amik szerint ezeréves, középkori vitézi öltözékbe bújtatott marcona legények bukkannak elő a fák közül és tőlük érdeklődnek István királyunk szökött csepűrágói után: láttad-é őket te paraszt valamerre és ha igen, akkor merrefelé bujdokolnak. Név szerint keresik a „csíra” csúfnevű alföld tájéki  Róbertet, a szögletes fejű tamburást akit  Szörényvidéki Leventének is csúfolnak az udvari bohócok népes társaságában. Meg egy Bródy nevezetű böszörményt , ki verseivel gúnyolja nap mint nap a királyt. Királyunkat, ki  országunk szent koronáját   méltó örökös híján Máriának ajánlotta fel.

Bizony, ilyesmik esnek meg mostanában.

Összezavarodott az idő. A középkor keveredik az újjal, az ódon a talmival, az érték  a silánnyal és a gazember a égbe készülővel. Sokan azt is állítják, hogy már az apokaliptikus időket éljük. A fátyol lehullt, a való világ megnyilvánul előttünk a maga szörnyeteg valójában és minékünk, egyszerű keresztényeknek más dolgunk sincs, mint imádkozni és vezekelni és elhatárolódni mindazoktól, akik Sátán szolgálatába szegődtek.

 Mondják azt is, hogy mindezen fura történéseknek a zene az oka.  A zene, amely időtlen és korokon átívelő. Összeköti a középkort a posztmodernnel, a pallos suhogtatás közben dudorászó veres csuklyás hóhért  Marilyn Mansonnal, ezzel a felemás arcú   pribékjével a pokolnak. Közöttük nincs idő. Egyidejűség van. nincs időfolyam, mint nekünk kicsiny közembereknek ez  kötelezően előírt  és átélendő folyamat a Teremtés kezdete óta.

A zene időtlensége hozta talán be a valóságba, hogy  Szent Istvánunk esztergomi udvara értesült a 2013. évi augusztus 20-i szegedi eseményről, színpadi tornáról ahol is István a király címmel bemutatták azt az operát, amit a fent említett elpusztíthatatlan csepűrágók már csaknem ezer éve bemutattak a király és királyné színe előtt, azoknak legnagyobb tetszésére. Ezek a halhatatlan művészek  felújították 1983-ban, majd 2013-ban is azt az ezer évvel ezelőtti előadást , amire a halhatatlansággal  csak módjával élő István és Gizella valamint a mokány Koppány igencsak  jó szívvel emlékezett. Kíváncsivá lettek a darab felújítására.  . Hogyan látja őket népük ezer év múltán?

Gondoltak egyet és Imre csapata segítségével visszahozatták az időben halhatatlan csepűrágóinkat.

Így történt aztán, hogy egy szeptemberi verőfényes napon, mint amilyenről Kosztolányi írta Szeptemberi áhítat című versét, az ezer évvel ezelőtti uralkodó színpadra vitette  a halhatatlanok halhatatlan művét  a halhatatlanokkal együtt és mondhatjuk, hogy jól szórakozott az egész királyi udvar.

A három művész persze remegő inakkal tanította be a legújabb, nevezetesen a szegedi előadás emlékezetes jeleneteit és el voltak készülve arra, hogy a  produkció után testüket – mint Koppányét – a király hóhérai négyfelé metszik és a birodalom városainak kapuira szegezik majd ki.

De kellemesen csalódtak. István tarisznyányi arannyal jutalmazta teljesítményüket, amit az ezer évet  visszarepülvén kamionnyi euróra váltottak át és miközben megtárgyalták az esetet, megegyeztek abban, hogy az egészből nem értenek egy mukkot sem. Így aztán  mindegyikük hozzálátott korábbi hétköznapi életének. Alföldi fiatal fiúkat pároztatott  ősmagyar fehér komondorokkal és a jeleneteket egyszerre tíz kamerával vette fel az örökkévalóság számára.  A szegletes állú bohóc könyv írásába fogott, amiben megcáfolhatatlan bizonyítékokkal szolgált arra, hogy István, a király sohasem létezett. Elferdített nemzeti legenda nyomán született ez a történet a koronázásról, a térítésről, az  Imre hercegnek szóló intelmekről, miként az általa kutatta  Holdvilág-árok a Pilisben. Bródy pedig a kapott pénzt befektette és vár Az ihletre és a kamatokra egyformán.

 De amire legbüszkébbek voltak, az István király félhangos megjegyzése volt, ami azóta is a fülükbe cseng:” Nincs a világban még egy király, kinek ilyen remek udvari bolondjai lennének!”

Advertisements
István, a zenekirály

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s