Az irokéz fél arca

Valamelyik éjjel, félálomban  hallottam az egyik  katolikus rádióban  a történetet.  Csodaszép és  elgondolkodtató legenda volt az orvosi munkáról. Én legalábbis így értelmeztem.

A következőképp hangzott:

 „Az irokézek  törzsében egyszer, nagyon  régen született egy roppant erejű férfi. Olyan erős volt, hogy mindenkit legyőzött. Nem volt ellenfele. Annyira megnőtt ezáltal a hite önmagában, hogy felment a hegyre és felszólt Istennek: jöjjön le megmérkőzni vele! Ő készen áll a küzdelemre.

Az Isten leszállt az égből és vállalta a küzdelmet. Az irokéz ekkor felkapott egy hatalmas sziklát. Akkorát, amekkorát 10 másik irokéz együtt sem tudott volna felemelni. Felemelte és ledobta a völgybe. Csak úgy rengett a hegyoldal. Ezután várta az Isten produkcióját. Isten pedig fogta a szomszéd  hegyet . Felemelte, megforgatta és odébbhajította. Közben a nagy hegyomlásban az irokéz egyik arcfele is összezúzódott.

A  vesztes ekkor térdre hullot és megbocsátásért könyörgött. Szégyellte elbizakodottságát és várta, hogy Isten agyonsújtja haragjában. Isten azonban nem haragudott. Felemelte az irokézt és azt mondta neki: Ne félj tőlem. Nem bántalak.  De adok neked egy feladatot. hiszen látom, hogy  valóban nagyon erős vagy. Menj vissza a népedhez és  állj azok mellé, akik gyengék. Segíts nekik. Ez legyen a te munkád.

És az irokéz engedelmeskedett. Azóta  az irokéz törzs gyógyító emberei álarcban végzik munkájukat. Az álarc egyik fele eleve torzra van készítve. Ez a sebes  álarc emlékezteti őket erős irokéz ősük Istennel történt találkozására és a kapott, elvégzendő  feladatra. Egy ötvenvalahány éves orvosnő mesélte ezt. Mint  egyfajta hitvallást . A nevét nem tudtam megjegyezni. A történet viszont  elbűvölt.

Továbbadom hát.

Amúgy is ma van Kozma és Damián ünnepe, orvosszentek voltak, ha nem is irokézek. De irokéz  alázattal éltek és haltak.

Advertisements
Az irokéz fél arca

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s