Bűn és bűnhődés avagy szabadságot pénzért?

A liberális mozgalmak elharapózása óta igyekszünk kisebb uraink szeszélyei mellé Isten  terheit is magunkra átvállalni.  Példa erre a szlovák Rezesová ügye.

Nem volt szándékos emberölés, még csak a katasztrófához elvezető teljes hibasorozat sem tisztázott.  De itélkezünk  a pálya széléről orrwérzésig. A legenyhébb, hogy gyilkost kiáltunk.

Higgadjunk le, mint ez illik. Az idők ugyanis változtak.

 Gyilkosság esetén, vagyis szándékosan elpusztított életért valamikor a tettes elpusztításával  hárítottuk át a végső döntés ódiumát Istenre és Átküldtük a hóhér segítségével a gyilkost a túlvilágra. A továbbiakban Istené és a túlvilági segéderők dolga volt az érdemi itélkezés.(Mellesleg a végrehajtás is.)

Mostanság azonban magunk közt tartjuk  a bűnöst, akár a legelvetemültebb gilkost  is,és szorgalmazzuk élete életfogytig tartó  kellemetlenné tételét. Börtön, fegyház, fogház,  politikai jogoktól megfosztás, stb.  Ne feledjük, a börtön immár gazdasági húzóágazat, akár az autóipar.

Pedig  mindenki jobban járna, ha a tettes fizetségi áldozattal  tenné elviselhetővé az általa okozott  társadalmi veszteséget. Pénzzel váltaná meg az okozott sérelmet és kárt.  Ha gazdag, akkor ne életével, hanem vagyonával fizessen. A gazdagoknak a rengeteg kiváltság mellett legyen ehhez is joguk . Isten nem véletlenül tette tehetőssé őket. “Mid van, amit nem kaptál?” – kérdi Pál apostol. Hogy az életet nem lehet megfizetni? Már hogyne lehetne? Erről szól a szíriai zsoldosok munkaszerződése, az afganisztáni  magyar honvédek kiküldetése, a jóvátételi perek zöme az egészségügyben és a holocaustban, hogy ne is soroljam a további példákat.

Rezesová fizessen kártérítést és menjen Isten hírével ebben a földi létben. Így sem lesz számára fenékig tejfel az élet, hiszen az ember nem születik lelkiismeret nélkül. Erre utal az a másik fél üveg vodka, amit ijedtében lehajtott az égőáldozatok láttán. Aztán

majd valamikor odaát megtörténik a valóságos, nem földi bírók által irányított per és megszületik az itélet. Odaátról hírt hozni visszatért  elhaltak jelentik, hogy a tisztítóhelyen eltöltött egy nap megfelel tízezer évnyi földi szenvedésnek. Hány év tisztítótűz várja Rezesovát a luxusmagánlakosztály helyébe, ha egyáltalán halála előtt megbánja hazugságait? A rosszabbik esetre nem is merek gondolni. Mindezt  átérezve több sajnálatot, mint haragot érdemel ez a szerencsétlen milliárdosnő.

Jogos kérdés, hogy mit tegyenek a nincstelenek, akik nem tudják megváltani bűnüket a társadalommal szemben. Egyszerű a válasz: húzzák meg magukat és  kerüljék a bűnt. És felejtsék el az ilyes hármas  logoszörnyetegeket, mint a Szabadság, egyenlőség, testvériség!

Reklámok
Bűn és bűnhődés avagy szabadságot pénzért?

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s