Arthur Miller amerikai drámaíró nemcsak íróként, de férfiként is teljes öntudatánál volt. Ami azt jelentette, hogy pontosan tudta mit ér a férfinem a XX. Században és alighanem előre megsejtette a férfiak további devalválódását a XXI. Század első évtizedeiben. A további időszakról csak óvatosan szólunk. Rövid írásunk terjedelme csak mérsékelten tűri el a Thrillerszerű leírásokat.
Miller egyik drámájában (A bűnbeesés után) leírja a férfi útját élete során. Először világmegváltásra kész kamaszfiú, majd nők meghódítására termett ifjú. Ezután jó apa és gondos családfenntartó. Majd itt jönne a következő felvonás és benne a szerep, aminek betöltése kiteljesítené életét. Lehetne bölcs nagypapa, családját összetartó nagy- vagy kispolgár és még sok egyéb, mint például okos politikus, kisebb és nagyobb közösségek jólétének megszervezője, stb. stb.
A férfisors e legutolsó felvonása azonban a legtöbb esetben elmarad – az igen ritka kivételektől eltekintve. Elmarad, mert a férfiak idő előtt feldobják a bakancsot, elpusztulnak mindenféle nyavalyában. A nyavalyák pedig azért találnak rájuk, mert ők meg nem találják meg azt a feladatot, aminek teljesítése tovább éltethetné őket. E feladat lehet akármelyik a felsoroltak közül, de egészen extrém esetek is előfordulhatnak. Az öreg Prónay Pál például 1945-ben fegyvert fogott és beállt a vörös rém ellen harcolók közé. Buda védelmében esett el a Kútvölgyben,hetvenévesen, de mesélik azt is, hogy hadifogságba vitték és Szibériában az elvtársaknak nagy erőfeszítéssel kellett agyonverniök a szívós aggastyánt. Élete céljául tűzte ki hazája felszabadulását a vörösök alól, és ez a nagy cél életerőt kölcsönzött neki.
Ő is a ritka kivételek közé tartozott.
2.
Érdemes végigsétálni a városi parkokban, ahol szinte csak idős hölgyek töltik el nyugdíjas idejüket kutyájukkal vagy barátnőikkel cseverészve. De csak azt követően, hogy az egész napot lakásuk rendbetételével, takarítással, mosással, bevásárlással, unokáik és felnőtt gyermekeik gondjainak megoldásával és ezernyi egyéb tennivalóval (templomi misehallgatással)foglalkoztak, ami szinte repítette őket át a tétlennek tűnő késő délutánba.
Gyanakodhatunk persze, hogy a hölgyek férjei odafenn maradtak a lakótelepi ötvenkét négyzetméteren és éppen a televíziós meccset figyelik a szemüvegükön és a szürkehályogon keresztül. A gyanú azonban alaptalan. A parki hölgyek zöme özvegy, némelyik már évtizedekkel előbb eltemette élete párját.
Bizony, bizony, a férfiakat túlélik a nők. Mielőtt az okokat keresgélve brit szociológiai kutatóintézetek sokmilliárd fontba került kutatásai után böngésznénk, használjuk egy kicsit a saját eszünket.
Ha utánanézünk, akkor még a XX. Századnál is hátrébb kell tekintenünk. Benedek Elek nagyapó írja gyermekkorából, a ma oly híresen életerősnek hitt Székelyföldről:
„A vasgyúró tekintetes urak sorban dőlnek ki férfikoruk delén. Alig hiszem, hogy valahol a földkerekén, ekkora területen, lenne még annyi özvegyasszony, mint itt. Némelyik kúrián kettő is: a nagymama meg a leánya. Alig csoszogó vénasszony és életerős, javakorabeli asszony: mind a kettő özvegy. A férfiak közt ritka, amelyik késő öregséget ér. Nagy-nehéz munka nem fogyasztja életüket, nyilván a tétlenség, a borozgatás, a rendetlen élet viszi őket a temetőbe. Vannak itt méltóságos urak is (Isten tudja, mért címezik így őket), s ezek is oly kis birtokon urak, hogy csupa csuda. Néhány jobb módú tekintetes úr 100-200 holdon úr, a többi 10-21 holdon tengődik, de úr. Kaszanyelét, kapanyelét, ekeszarvát meg nem fogja. Van két sovány ökre vagy két rossz lova, emellé egy kisbéres, egy-két napszámos, ezek dolgoznak, a tekintetes úr meg nézi..”
3.
Az asszonyok viszik, hordozzák vállukon az országot. Nemcsak a XIX. Századi Székelyföldön, nemcsak a XX. Századi Orosz- és Némethonban, de itt, nálunk is, a XXI. Századi elfuserált Magyarországon. Asszonyok állnak az áruházak pultjai és pénztárai mögött. A kórházak termeiben ők ápolnak, a rendelőkben ők gyógyítanak. Az iskolákban ők tanítanak betűvetni, az egyetemeken ők oktatják az információs technológiát és a bionikát.
Néha, rémálmaimban azt vizionálom, hogy a kannás bortól, nemzeti cigarettától és egyébb ilyetén javaktól megtébolyodott férfinép egyszer csak felfalja asszonyait, merthogy a cigarettán, pián és kábítószereken kívül az asszonyok munkabére már nem elegendő nekik ennivalóra is.
Aztán „Majdmeglássuk!” – hogy hű legyek az aluljárók felszabadult férfiainak szóhasználatához.
De nagyon remélem, hogy a rémálom rémálom marad. nem fogjuk megélni a valóságban. Ez már a dráma befejező jelenete lenne.
Mármint akkor, ha a bekövetkezendő események kizárólag rajtunk, embereken múlna.
A remény él. Ahogy a dal mondja:”Van ott fenn egy ország…”
(Az idézet Benedek Elek Édes anyaföldem c. könyvéből vétetett.)
Csonkatorony 