Egy sikertelen Messiáselhárítási akció

Az ifjú, még csaknem gyerek Saul Gamaliél rabbi lábainál tanulja a törvényt és az írásokat és noha apró termetű, nem harcosnak való fiatalember, idővel a legfélelmetesebb ellenségévé válik az új Messiás követőinek, akit hívei Jézus Krisztusnak neveznek. A Templomnak sok százados tapasztalata van a Messiások eltakarításában, amiként a próféták is csak a legritkább esetekben úszták meg élve ha nem afőnökség kedve szerinti jövendölést hirdettek. A nép , az izraelita tömeg azonban századok óta kitartóan sóvárogja a Messiást. Velük ellentétben a Templom és annak tisztségviselői, papjai és főpapjai azonban tartottak minden rendkívüli személytől, aki olyan eseményeket idézhet elő, ami az ő rendes üzletmenetüket megzavarhatná. Hátukon púp lett volna egy ilyen jövevény. Gondoljunk csak Jézus elhíresült tettére, amikor korbáccsal verte ki a templom udvaráról a kkufárokat, akik nemcsak az áldozatnak szánt állatokkal kereskedtek szemérmetlenül magas áron, de még a köznapi és a templomi sékel közötti árfolyamrést is keményen érvényesítették a maguk,de méginkább a papok javára. A Jézushoz hasonló zavartkeltők ellen hozták létre azt a templomi őrséget, amelynek egyik vezetője lett Saul, a későbbi Pál, akit oly jól megismerhetünk az Újtestamentumban közzétett leveleiből.

De most még nem tartunk ott. A fiatal Saul tanulmányait folytatja Jeruzsálemben Gamaliél rabbinál, Jézus éppen hogy eléri a harmincadik életévét és készül küldetésére, az áldozathozatalra. Emberi életét készül odaadni barátaiért, aminél nagyobb tett nincsen e világon. Az áldozat nem lesz elkerülhető, de Jézus több irányban is tevékenykedni kezd. Tanít, gyógyít és elképesztő csodákkal népszerűsíti szokatlan nézeteit a nép körében.

A kánai mennyegzőn kezdi el csodatételeinek sorozatát, amik közé aztán be-becsusszan egy-egy olyan csodatétel, amit a rabbinikus irodalom messiási csodáknak nevez. Az ilyesmikre érzékeny és feszülten figyelő Templom azonnal tudomást szerez már az első ilyen esetről is, hiszen a meggyógyított leprást Jézus maga küldi a papokhoz, hogy segítségükkel köszönetét fejezzze ki Istennek.

Ennek a gyógyításnak nyomán az egyik napon a Jordán partján szokatlan jelenet zajlik le.

A templomi Messiáselhárító csoport néhány farizeus tagja érkezik a folyó partjára és kérdőre vonja az ott éppen keresztelésekkel fogllalatoskodó Szent Jánost, hogy kiféle, miféle ő? Egyáltalán: rögvest igazolja magát, mint ahogyan az akkoriban is illő volt a hatóság emberei előtt. Különösen fontosnak tartották ezt azután, hogy az aszkéta külsejű, szőrcsuhába öltözött János ilyesmiket kiáltozott a körülötte összegyűlt népek fülébe:

„Ez az, akiről hirdettem: Aki nyomomba lép, nagyobb nálam, mert előbb volt, mint én.”

Mindannyian az ő teljességéből részesültünk, kegyelmet kegyelemre halmozva.”

Ez a néhány mondat és a továbbiak is félreérthetetlenül egy Messiás eljövetelét hirdették, a kommandó pedig éppen az ilyes alakok elhárítására jött létre és érkezett a Jordán mellé.

Kérdezősködésükre János lelkesen, ám kissé bonyolultan válaszol. A Jeruzsálemből érkezett papok és leviták (vagyis a kommandó) végül rövid kérdést tettek fel Jánosnak, remélvén a rövid választ: „Ki vagy?”

János tapasztalt próféta volt, tudta ki után kutatnak és hogy tisztázza a helyzetet megvallotta: “Nem én vagyok a Messiás

Voltaképpen a jeruzsálemiek is tudták ezt. De már csak rutinból is, hogy kissé megfélemlítsék vagy egyszerűen csak figyelmeztessék, tovább kérdezgették személyazonossága felől. Hátha időközben megtudhatják, hogy hol is van az a Messiás, akiről János állítja, hogy az nem ő!

János egy rejtélyes mondattal vet véget a felesleges kérdezősködésnek. “A pusztában kiáltó szó vagyok: Egyengessétek az Úr útját”, amint Izajás próféta mondta.”

Erre aztán békén hagyták. Amit akartak, azt megtudták tőle: a környéken valóban bolyong egy férfi, aki az Úr küldöttjének mondja magát. Ő az, aki nemrég azt a leprást meggyógyította és elküldte őt a papokhoz, hogy elvégezzék az ilyen esetre Mózes által előírt hálaáldozatot. A gond csak az volt, hogy Izráél tanultjai jól tudták, hogy amióta Mózes érvénybe léptette az Úrtól kapott törvényeit, a zsidók közül senki sem gyógyult ki a leprából. Akiről mégis híresztelnek ilyesmit, az nem zsidó, hanem szíriai volt, a gazdag Námán. És az   is köztudott volt, hogy leprás meggyógyítására csak a Messiás lesz képes. A gyanú, hogy valódi Messiás érkezett a rómaiak megszállta, négy részre szakított Izráél földjére másnap bizonyossággá vált.

Másnap ugyanis Jézus megérkezik a környék kisvárosába, (a Jordánon túli) Betániába. Keresztelő János Jézus láttán izgatottan szól az emberekhez :”… Nézzétek, az Isten Báránya! Ő veszi el a világ bűneit.

Róla mondtam: A nyomomba lép valaki, aki nagyobb nálam, mert előbb volt, mint én.”

A csapat parancsnoka elégedetten dörzsölte össze tenyereit. Minden arra utalt, hogy valódi Messiást fogtak, a leprás esete nem egy szerencsés ám ritka véletlen volt. Nyugodt léptekkel indult el Jeruzsálem felé és a kommandó többi tagja fegyelmezetten követte. A felderítés első szakaszán túl vannak, most következik a haditerv kidolgozása. Meg kell semmmisíteni ezt a fickót, mielőtt elbolondítja a népet.

Mivel Jézus állandó mozgásban volt és járta az országot, a csapdát előkészíteni gyerekjáték volt. A Templomban kidolgozott terv szerint a csodákat sorozatban művelő Jézust legalább egyetlen olyan csodára kell rávenni, amivel éppenhogy nem messiási, hanem sátáni eredetét lehet rábizonyítani. Az pedig már egyenes úton viszi őt a halálba. Olyan ördögtől megszállott embert kerestek tehát, akit ördöge megnémított és megvakított. Márpedig noha azidőtájt sok rabbi értett az ördögűzéshez, néma megszállottat senki sem vállalt. A gyógyító rituálé első aktusa volt ugyanis, hogy megkérdezik a beteget megszálló démon nevét. Márpedig néma ezt nem tudja megmondani, a gyógyítás közönséges rabbinál ezáltal már a kezdetén sikertelenségre van itélve. Erről a betegségről is az a hír járta, hogy néma megszállottból csak a Messiás lesz képes kiűzni az ördögöt annak nevén szólításával. Amikor aztán eléje vittek egy ilyen megszállottat Jézusnak minden nehézség nélkül sikerült megszólaltatnia és meggyógyítania. Ez a papok sunyi terve szerint történt, akik akkor már biztosak voltak Jézus messiási mivoltában. Márk evangéliumában ezt olvassuk:

„Az írástudók pedig, akik: Jeruzsálemből jöttek le, azt mondták, hogy Belzebub van benne (Jézus Krisztusban), és hogy az ördögök fejedelmének a segítségével űzi ki az ördögöket.”

Az akció sikerült. Jézus Krisztust Belzebubbal szövetséges megszállottként azonosították, aki szabad fordításban nem más, mint „A legyek ura”.

Tehát nem Isten küldötte.Nem Dávid fia, mint ahogyan ezt a nép remélte.

Jézus meggyőző logikával védekezett a vád ellen, de a papok rosszindulatú vádja, miszerint az őt megszálló Belzebub főördögi segítségével űzött ki a betegből egy alacsonyabb beosztású démont, hihetőnek tűnt. Ráterhelték még azt is, hogy A többi csodáit is ördögi segítséggel tette meg. Ugyan ki merte volna kétségbe vonni a főpapok és a Szanhedrin itéletét?

És amúgy is: tanításai, példabeszédei oly idegenek, oly meghökkentőek, hogy még tanítványainak egy része is eltávolodik tőle. Akik maradtak, azok sem értik úgy istenigazából.

A farizeusok pedig ellenségüknek tekintik és elutasítják messiási mivoltát. Ő pedig a farizeusok gőgjét és képmutatását ostorozza, amivel rávették a nemzetet az ő Messiásságának elutasítására. Bűnükül rója fel ezt nekik.

Jézus Krisztus nyíltan ki is mondta, hogy ez a nemzedék megbocsáthatatlan bűnben vétkes. Az ítélet tehát ki lett mondva e fölött a nemzedék fölött, és ezt az ítéletet semmiféleképpen nem lehetett enyhíteni. Ez bekövetkezett 40 évvel később Kr. u. 70-ben, Jeruzsálem és a templom lerombolásával. …

De most még a történet elején tartunk. Jézus eddig is tett csodákat azért, hogy a népet meggyőzze az ő messiási voltáról. De az ezután tett csodáinak célja már inkább az volt, hogy felkészítse tizenkét tanítványát arra a munkára, amely rájuk várt éppen ennek az elutasításnak következtében. Az ő halálos itéletét már elhatározta a Templom és a Szanhedrin. Az előkelőek közül csak Pilátus felesége valamint a főtanács két tekintélyes tagja: Nikodémus és Arimathiai József hitte, hogy hibát követnek el, ha megölik. Gyorsította útját a Golgotára egy újabb messiási csoda: a vakon született koldus látóvá tétele. A rabbinus tanítás szerint vakon született ember látását megintcsak a Messiás képes visszaadni. Fpokozta a hatalmasságok ingerültségét, hogy ezt a csodát is szombaton, ráadásul sátoros ünnepen tette meg, ami a várost betöltő tömeg figyelmét a kelleténél is jobban felkeltette.

János evangelista a következőképp ír erről a csodáról:

„   Abban az időben Jézus útközben látott egy vakon született embert. A földre   köpött, sarat csinált a nyállal, a sarat a vak szemeire kente, és így   szólt hozzá: „Menj, mosakodj meg a Siloe tavában.”

Ő elment, megmosdott, és amikor visszatért, már látott.   A szomszédok, és akik azelőtt koldusként ismerték, így szóltak: „Nem ez   az, aki itt ült és koldult?” Egyesek azt mondták, hogy: „Ez az!” Mások

pedig: „Nem, csak hasonlít rá.” Ő azonban kijelentette: „Én vagyok az.”

Erre az embert, aki nemrég még vak volt, odavitték a farizeusokhoz. Aznap   ugyanis, amikor Jézus sarat csinált és megnyitotta a vak szemét, szombat   volt. Ezért a farizeusok is megkérdezték tőle, hogy hogyan kezdett látni.

Ezt válaszolta: „Sarat tett a szememre, megmosdottam, és most látok.” A   farizeusok közül egyesek megjegyezték: „Nem Istentől való az az ember,   hiszen nem tartja meg a szombatot.” Mások azonban így szóltak: „Bűnös

ember hogyan tudna ilyen csodákat tenni?” És szakadás támadt köztük.

Azután újból faggatni kezdték a vakot: „Te mit gondolsz arról, aki   megnyitotta szemeidet?” Ő azt felelte: „Hogy próféta!” A zsidók ezt   felelték neki: „Te oktatsz minket, aki mindenestül bűnben születtél?” És

kitaszították őt.

Jézus meghallotta,   hogy   kitaszították.   Amikor   találkozott   vele,   megkérdezte tőle: „Hiszel-e az Emberfiában?” Ő így válaszolt: „Ki az,   Uram, hogy higgyek benne?” Jézus ezt felelte: „Látod őt, aki veled beszél:

ő az!” Mire az ember így szólt: „Hiszek, Uram!” És leborult előtte.

Azután Jézus ezt mondta: „Ítélkezni jöttem e világra, hogy akik nem   látnak, lássanak, és akik látnak, megvakuljanak.” Meghallotta ezt néhány   körülötte álló farizeus, és megkérdezte: „Csak nem vagyunk mi is vakok?”

Jézus így felelt: „Ha vakok volnátok, bűnötök nem volna. De ti azt   mondjátok, hogy láttok, ezért megmarad bűnötök.”

Erre mondják a farizeusok, hogy „ez már több a soknál!” Az ingerültségükben még a gyógyult vakon is ütnek egyet: kizárják a Templomból, ami voltaképpen egyenlő a kiközösítéssel. Amikor pedig Jézus kijelenti, hogy „Én és az Atya egyek vagyunk, továbbá, azt a rejtélyes kijelentést is megteszi, hogy ő, mármint Jézus előbb volt, mint Ábrahám, a tömeg ellene fordul, mert amit mond, azt istenkáromlásnak tartják. Meg akarják kövezni, de ő sértetlenül kisétál a feldühödött emberek közül. A papok nagy meglepetésére az egyik napon egyszerre tíz leprást gyógyít meg és küld hozzájuk további rituális szertartások elvégzésére. a Táborhegyi színeváltozása után pedig újabb néma megszállottból űzi ki az ördögöt. A fiúval a tanítványok nem boldogultak mindaddig, míg Jézus meg nem jelent és az apa könyörgésére ki nem űzte az ördögöt a fiúból. A főnökök egyre nagyobb veszélyt szimatolnak de Jézus akarata ellenére nem tudnak neki ártani. A történendők menetrendjét Jézus akarata szabja meg. Amikor elérkezettnek látja az időt, ellenségei kezére adja magát, akik kapnak az alkalmon és megölik a Golgota három keresztjének egyikén. Halálával és a Templom kárpitjának meghasadásával véget ér a zsidók ószövetségi történelme ésa Feltámadással megkezdődik a kereszténység és az emberiség megváltása, vagyis az

új Szövetség.

Jézus emberként és Istenként még csak nem is törölte, hanem kifizette a bűnösök által felhalmozott irdatlan mennyiségű adósságot.

Pünkösddel elkezdődött a kereszténnyé válások sorozata és ezzel egyidőben a keresztényüldözés is. Az érett férfivá serdült Saulus farizeusi buzgalommal kutatta fel ezeket az őskeresztényeket és börtönbe juttatta őket a templomi messiáselhárító szolgálat tisztjeként. Amikor aztán damaszkuszi útja során a városhoz közel Jézus nagy fényességétől megvakul, majd három nap elteltével újra lát, de már keresztényként, átéli azt az átváltozást, amire tudva vagy öntudatlanul mindenki vágyik, aki él és élni akar.

Vak barátom, „G” szokta volt mondani, hogy a négy evangélium született vakok látóvá válásának és látók tragikus megvakulásának története. Egy törpe kisebbség látóvá válván felismerte Jézusban az Isten fiát. A többség azonban egy földi, evilági hatalmat gyakorló Messiást remélt benne. A főpapok pedig a konkurrenst utálták személyében. Akire szerintük sem akkor, sem később semmi szüksége nem volt Izrael népének, noha Jézus eredetileg éppen az ő felemelésükre vállalkozott volna. Feladatának tekintette Izrael elveszett juhainak összegyűjtését.

Most, Húsvétközeledtével „Könyörögjünk a hitetlen zsidókért is, hogy a mi Urunk Istenünk távolítsa el a szívüket borító leplet, hogy ők is megismerjék a mi Urunkat, Jézus Krisztust.” – ahogyan ezt egy nem is olyan régi nagypénteki könyörgés mondja. Ha farizeus Saulból válhatott keresztény Pál, a zsidó vallású izraeliták számára is lehetséges a megtérés általi üdvözülés

Adja a Teremtő, hogy ez megtörténjék mindnyájunkkal!.…

Az imént leírtakat az 1943-ban, egy szibériai koncentrációs táborban született, evangélikussá lett lengyel zsidó vallástörténész tanulmánya sugallta. A neve Arnold Fruchtenbaum . A tanulmány címe: „A három messiási csoda” és megtalálható a http://velunkazisten.hu honlapon.

Advertisements
Egy sikertelen Messiáselhárítási akció

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s